Október 18-án a megszokott helyszínen, az A38 Hajón folytatódik a Backstage fórum. A Cseh Tamás Program Zenei menedzsment alprogramja ezúttal is sok, a sikeres zenekari működés szempontjából hasznos információval várja a zenészeket, menedzsereket, zeneiparban tevékenykedő szakembereket.
A soron következő Backstage-en a sikerhez vezető út fontosabb, ám nem mindig jól látható állomásairól lesz szó. Az első előadáson Chikán Eszter (Launching Gagarin) és Bánfalvi Csenge (SMART) beszélnek majd a „piszkos anyagiakról”, többek között arról, hogy egy produkció miként tudja a lehető legegyszerűbben intézni a pénzügyeit. A terület sajnos sokszor elsikkad a kreatív munka és a zenélés mellett, azonban fontos látni, hogy a zenészek és zenekarok jellemzően vállalkozásként működnek, ennek megfelelően a vonatkozó szabályok ismerete nélkülözhetetlen. A hasznos információk mellett ezúttal is lesz helye a kérdéseknek, amelyeket az előadást követően fel is lehet tenni a témában jártas előadóknak.
Sok induló, vagy a pályája elején álló zenekar esetében kérdés, hogy hol, milyen lehetőségek vannak a bemutatkozásra. Erre remek alkalmat teremtenek a hazai és nemzetközi showcase fesztiválok. Az itt szerzett tapasztalatokról, a felkészülésről is beszél majd Bali Dávid, a CSTP nemzetközi alprogramjának vezetője, valamint Horváth Renátó, a Budapest Showcase Hub egyik alapítója és szervezője. A zenekari és menedzseri oldalról a Belau alapítója, Kedves Péter csatlakozik a panelbeszélgetéshez.
A nap utolsó programeleme a dalszerzés és a szövegírás szempontjából járja körül a siker témáját, ennek megfelelően a legsikeresebb hazai szövegírók és dalszerzők beszélnek arról, hogy születnek meg a dalaik. Létezik-e slágerírás? Először dal van vagy szöveg? Ezekre a kérdésekre Molnár Tamással, Szendrői Csabával és Kollár-Klemencz Lászlóval keressük majd a választ.
Ahogy minden eseményen, ezúttal is lehetőség lesz majd kérdéseket feltenni az összes előadónak. A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrálni kell az rsvp@csehtamasprogram.hu email-címen. A helyszín ezúttal is az A38 Hajó lesz.
Az esemény Facebook-oldala itt található.