Pál András és Rozs Tamás Petri György-estjét Valcz Péter állította színpadra. A Kezdhetek folytatódni c. előadás december 10-én és január 13-án, valamint január 25-én látható a Radnóti próbatermében.

„Ülj és figyelj.

Reggel, kora délelőtt, délben,

koradélután, estefelé, este,

éjfélig, éjfél után, hajnalig.”

Mikor nem írok verset: nem vagyok - írta Petri György, költőként, ahogy a színész sem színész, ha nem játszik épp, csak úgy, mint a csellista, ki hangszere nélkül csupán egy bárpultnál fészkelődő ujjpercegés.

Legyen már egy este, ahol Petri is van, meg Maya is, meg az összestöbbinő, van igazi, élő színész, s hangra pendül a csellista is.

Legyen egy este, ahol az ember is nézővé válhat, ülhet és figyelhet egy asztalnál, annak két oldalán, és mindezt azért, hogy eljussunk az est végére, mikor elmondhatjuk, hogy volt egy este, ahol Petri is volt.

Három kérdés Valcz Pétertől a Petri-estről:

Miért pont Petri? Mi neked ő?

Családi örökség. Apámnak, Vallai Péternek, Petri úgy dedikálta a köteteit, hogy a "Hangomnak." Aztán az érettségin kihúztam a Szabadon választható XX. századi magyar költő című tételt. Utolsó hivatalos mondatom a középiskolában az volt, hogy "Nem veszi elő többé / a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit." 

Milyen szándék vezérelt az est kitalálásakor?

Pál Andris ötlete volt. Ő jutott el most lélekben oda. Ő kérte meg a Rozst is, meg engem is. Én magamtól nem foglalkoztam volna ilyen mélyen Petrivel, de aztán azon kaptam magam, hogy hagyományt ápolok. Pali apja is Petrivel nevelte fiát ilyen "roppant nagyra, / szívósra, szépre, erősre."  Mi már második generációs Petri-interpretálók vagyunk. Nálunk válik klasszikussá a kortárs. Mármint nem mi tesszük azzá, csak nálunk derül ki, hogy érvényes-e. Persze ez nem kérdés.

Mit üzen ma Petri?

Ő nem üzenget. Egyszerűen írt egy sor örökérvényű verset, amelyek ráadásul több szinten is befogadhatóak. Petrin keresztül egy csomóan újra eltalálnak a kortárs költészethez. Először megragad egy bon mot, majd jön egy plasztikus kép, egy tűpontosan megtalált érzés, és már elkárhozva filozofálsz a létezés abszurditásáról, a teljes hiábavalóságon át az értelmet adó apróságokig. Ezek nélkül meg tényleg megsavanyodik az életünk.