Dolgozni: jó. Teremteni valamit, előrébb vinni valaminek az ügyét, változást generálni, inspirálni másokat, megizzadni valamiben, eredményeket látni vagy elbukni sokszor és újrakezdeni.
És dolgozni kell is, mert annyi a tennivaló – annyi mindent kell helyrehozni, előállítani, megoldani és teremteni. Az ember egy nyughatatlan lény: folyton csinálnia kell valamit. És ennek a valamit csinálásnak néha pozitív az eredménye (ilyenkor örülünk), néha pedig negatív (ilyenkor nem örülünk, mert a hibát helyre kell hozni). Minden egyes tettünknek következménye van, ami közvetve vagy közvetlenül más embereknek munkát fog adni.
Ha szeretjük a fagyit, kell valaki, aki megcsinálja helyettünk, ha mi nem értünk hozzá. Ha valaki megsértett minket, és ezt nem tudjuk feldolgozni egyedül, jól jön egy pszichológus. Ha fázunk és kell egy pulóver – jó, ha azt a pulóvert leakaszthatjuk a boltban egy vállfáról, szóval kell valaki, aki azt is megvarrja nekünk.
Dolgozni azért jó, mert dolgozni kell: el kell látnunk saját magunkat és másokat. Termékekkel, étellel, szórakozással és szellemi táplálékkel, infrastruktúrákkal és elérhető ellátásokkal. Mindenki beletesz valamennyit a kalapba, aztán ki is vesz onnan.
Hogy egyenlőtlenségek vannak, hogy sok iparág egy káros és környezetszennyező dolog, hogy valaki nem tesz be, mégis nagyon sokat kivesz, hogy sokszor nem tudunk utánamenni a megvásárolt javaink etikus elkészítésének és forrásának – az egy olyan gond, amivel egy fejlett országban élő és dolgozó ember gyakran szembesül. De a munka ünnepe pont megfelelő alkalom arra, hogy jobban belegondoljunk és tudatosítsuk magunkban, hogy az életünknek mekkora ára és energiabefektetése van akár a közvetlen környezetünkben is.
Hiszen egymásért dolgozunk, nem csak saját magunk miatt, és ezzel minden egyes nap tisztában kell lennünk akkor is, ha irodai munkát végzünk, és akkor is, ha fizikait. Lehet, hogy hatalmas különbségek vannak abban, kinek mekkora felelősség nyomja a vállát – de senki sem ringathatja magát abba az illúzióba, hogy a munkájának vagy életének nincs hatása mások hétköznapjaira. Ahogy hatással van az is, ha szeretjük vagy épp gyűlöljük azt, amit csinálunk.
A munka ünnepe jó alkalom arra, hogy ebben tartsunk egy kis önvizsgálatot, hogy büszkék legyünk magunkra, ha megdolgoztunk a sikerért, ha nem féltünk belevágni valami újba, de akkor is, ha következetesen és állhatatosan csináljuk ugyanazt évtizedek óta. És ne felejtsünk el hálásnak lenni másoknak, akik ugyanezt teszik.
És akik meg nem, pedig meg lenne rá a lehetőségük, helyzetük vagy forrásuk: afölött merjünk nem szemet hunyni.
