Június 9-én 18:00-kor folytatódik a Classicus Quartet koncertsorozata a BMC-ben. Sorozatuk harmadik koncertjén a cisz-moll és Desz-dúr hangnemekben írt vonósnégyesekből válogatnak.

A Das Wohltemperierte Streichquartett (A jól temperált vonósnégyes) a Classicus Quartet koncertsorozata a BMC-ben, amelyen a 12 alaphang hangnemeire épülő vonósnégyeseket szólaltatnak meg. A sorozatban négy év alatt, évi négy koncerten, összesen több mint 60 mű csendül majd fel a vonósnégyes-irodalom egyedülálló keresztmetszeteként. A hangnemek szerint szervezett koncertek mindegyikén egy fiatal magyar szerző, a CentriFUGA zeneszerzői közösség tagjai miniatűrjének ősbemutatója is elhangzik, de a magyar kvartettirodalom jelentős darabjai is sorra kerülnek. A sorozat harmadik koncertjén a Classicus Quartet cisz-moll és Desz-dúr hangnemekben írt vonósnégyesekből válogat.

A Classicus Quartet tagjai így ajánlják a koncertet:

„Műsorunk első darabja, a Chrysanthemums (Krizantémok) egy elégia, amelyet Puccini saját bevallása szerint egyetlen éjszaka alatt komponált 1890-ben, amikor I. Amádé, korábbi spanyol király haláláról értesült. Ez a vonósnégyesre írt mű egy ritka kivétel az önmagát elsősorban operaszerzőnek tartó Puccini művei között, a szerző később a kompozíció zenei anyagát a Manon Lescaut című operájának utolsó felvonásában újra felhasználta.

Janácek halála évében komponált második vonósnégyese talán a csúcspontja a páratlan öregkori remekművei sorozatának, azoknak a műveknek, amelyeket mind a Kamila Stösslova — egy nála harmincnyolc évvel fiatalabb asszony — iránt érzett szerelme ihlettek. Ezt a többé-kevésbé egyoldalú, megszállott rajongást több mint 700 levél dokumentálja. Ezeket a leveleket “fordította le” Janácek egy szöveg nélküli operává ebben a vonósnégyesben. A zenei anyag fantasztikus hőfokon izzik, izgatottság és gesztikuláló beszédszerűség jellemzi. Koncertünkön a Magyarországon eddig nem játszott eredeti verziót szólaltatjuk meg.

Beethoven op. 131-es, cisz-moll vonósnégyes a kamarazenei irodalom egyik legismertebb és legtöbbet kommentált műve. A hét egybefüggő tételben megírt mű a hagyomány szerint Beethoven kedvenc alkotása volt, Schubert ezt kívánta meghallgatni a halálos ágyán, és Wagner is hosszan értekezett a műről, többek között azt első tételről azt írván, hogy “a legmelankolikusabb érzés valaha zenében kifejezve”. Mit is lehetne mindezek után Beethoven cisz-moll vonósnégyeséről mondani? Talán Schubertet lehet csak idézni, aki miután először hallotta a művet, így sóhajtott fel: “mi marad nekünk ezek után megírni?”