A TranzDanz kortárs tánc társulat először vendégszerepel a Zsámbéki Bázison, mindjárt két díjnyertes koreográfiát is bemutatnak augusztus 10-én és 11-én. Kovács Gerzson Péterrel beszélgettünk.
Először jársz alkotóként a Bázison?
Tavaly előtt a Zsámbéki Színház egyik projektmunkatársa javasolta, hogy vigyünk már valamit a Bázisra… így aztán, miután megvizitáltuk a helyszínt, úgy döntöttem, kiválóan alkalmasak a TranzDanz sötét darabjainak a befogadására a lepukkant betontermek. Persze, hallottam a helyről, meg az itt készült darabokról, de még nem játszottunk itt.
Tavaly volt 30 éves a társulat. Készítettetek-e valamiféle visszatekintést?
Nagy a kísértés ilyen évfordulókon, hogy az ünnepelt listázza a dicső múltat, fényezze magát, bizonygassa, hogy ő már Árpáddal érkezett (sőt, előtte!) és hogy mindig is ellenálló, partizán, honvéd, stb. volt, hány csatát vívott meg győztesen és mily méltatlan üldöztetésnek volt, vagy van kitéve. Nos, nem tettünk ilyet, nem vettük elő a régi darabokat, nem rendeztünk TranzDanz fesztivált, és amúgy senkit se nagyon érdekelt, hogy van itt egy brand (ízlés, gondolkodásmód, esztétika, módszertan…), ami 30 éve folyamatosan jelen van és sokak számára mintát adott, s még mindig, legjobb esetben furcsának tartják egyes hivatásos kortárs fesztivál-programszervezők. Csak annyit tettünk, a tavalyi anyagainkra ráírtuk a szerény információt: 30 éves a TranzDanz.
Mi volt az állandóság ez alatt a hosszú idő alatt és melyek voltak a legnagyobb változások a számodra?
Kimondhatjuk, egy állandó tagja van a társulatnak, én magam, de hát ez a táncművészet sajátossága, a koreográfusok öregszenek, a táncosok meg nem… Állandónak tekinthetjük a működésünk projekt jellegét: egy-egy produkcióra szerződnek a művészek a TranzDanz-hoz, amelynek próbaidőszakában próbadíjat, kvázi fizetést kapnak, az előadások után pedig tiszteletdíjat – ez egy olcsóbb működési forma, mint a kőszínházi modell szerint működő „állandó” társulatok modellje. Nem mondom, volt idő, amikor megpróbáltam én magam is e modell szerint átformálni a működésünket, de az akkor a támogatási/működési pénzek fölött diszponáló szakértők nem akarták – nos, ez maradt, sok bizonytalansági tényezővel, nagyon sok egyeztetési kényszerrel és nagy adaptációs rugalmassággal. A stiláris ügyekbe nem kavarodnék bele, maradjunk annyiban, szerintem is van TranzDanz stílus (egyesek ezt manierizmusnak tartják, bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy tisztában lennének a kifejezés tartalmával).
Kovács Gerzson Péter a Kultúrpart Trend FM-en futó műsorában Bognár Évának mesélt a terveiről és az előadásokról augusztus 8-án:
Mit érdemes tudni a Bázison látható két előadásról?
A Ratville egy tavaly bemutatott darab, amit a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban készítettünk, 4 táncossal, Wonda’ zenéjére. Ezt augusztus 10-én este játsszuk. Miről szól? A klasszikus kérdés. Ha Krasznahorkai Sátántangóját említem, talán kínálok valami kapaszkodót, de hát arról se nagyon tudnánk sztoriként beszélni. Az egyes tételeknek nevet adok, így könnyebb utalni rájuk, próbán, bejárásokon. Ezek a következők: Nyíregyháza, azon belül van Abudabi, Jól vagyok - rosszul vagyok, Bélák, van aztán Tangó, Soft, Capoera, Csárdás, Goj és Pray… belátom ez elég talányos így – sötét darab.
A Déjá Vu egy korábbi munka, ez augusztus 11-én megy majd. Egy hajdani élmény jutott eszembe, amikor a darab készítésekor a körülöttem lévő világot vizsgáltam: Piros Gyuszi a nagymamájával lakott a Kazinczy utcában egy bérház földszintjén, egy sötét, udvari zugban. Egyszer vitt el hozzájuk, a ’70-es évek elején, nem tudom miért, de akkor láttam először közelről azt a kilátástalanságot és tervezhetetlen jövőt, amihez hasonlót aztán 40 évvel később ismét. Piros Gyuszi még a gimnázium alatt Ausztráliába ment, ott is maradt. Részben ennek az élménynek is köszönhetően a Déjá Vu bemutatója a Kertész utcában, a Fogasházban volt – és most jön a rakétabázisra. Itt lesz Havaj.
Kik táncolják a két darabot? Kik az alkotók?
Mindkettőben szerepelt Bora Gábor, a régi harcostárs, akivel 2009 óta dolgoztunk és aki idén felhagyott a tánccal mindannyiunk bánatára. Az ő helyét Újvári Milán vette át a Déjá Vuben, a Ratvilleben pedig Takács Lacek (de ő most Brazíliában dolgozik, pont az előadás hetében), így a másik két szereplővel, Gera Anitával és Tókos Attilával hárman adják elő, A Déjá-ban pedig ott lesz Fehér Laura (Lajcsi) is. Koreográfus, látványtervező: KGP, zene: Wonda.
Kiknek ajánlod az előadásokat? Hogyan kell kortárs táncot nézni szerinted?
Fogalmam sincs, hogyan kell nézni bármit is. Gondolom, hagyni kell működni, hagyni kell hatni. Ezek a darabok is referenciálisak, természetesen tele vannak utalásokkal a közös hétköznapjainkból, a közös múltunkból, ezek asszociációkat generálnak, ha hagyjuk, és ezek személyessé teszik a befogadást. Aztán egyszer csak mindenki a saját, személyes, csak neki szóló darabot kezdi el írni. Úgy kell ezt a táncot nézni, ahogy Mirót vagy Hrotkót nézünk, ahogy Murakamit olvasunk, hagyni kell megtörténni, nem kell neki ellenállni.
Mik a terveid a következő évadra?
Na ja, tervek! Augusztus végén elmegyek Düsseldorfba a Tanzmessére, dobra verem a portékát, eladom a repertoárt és ettől kezdve már csak egyeztetni kell… Szóval, novemberben lesz a Banquet Noir bemutatója a Nemzeti Táncszínház szervezésében, de előtte még szeptember 30-án a Millenárison az NKA 25 keretében szervezett Tánckert részeként fellépünk egy Déjá Vu részlettel és lesz egy nagy csomag Jövőtánc is. Ezt a projektet 2010-ben indítottam, addigra túl leszünk az 50. munkán, és folytatjuk az évadban, új helyszíneken, budapesti kávéházakban, valamint játsszuk majd a csárdás darabot, a Rat-et, és már most el kell kezdeni előkészíteni a jövő tavaszi teendőket, többek között az Elfelejtett táncok című produkciót… nincs megállás, a TranzDanz 31 éves.
Kultur Márta
