...méghozzá szeptember 24-én, Mucsi Zoltán partnereként a Szkénében.

Hozott lélek című, 2015-ben megjelent kötetéből Háy János azonos címmel írta színpadra A lány, aki hozott lélekből dolgozott című novellát, amelyből most ősbemutató készült a Nézőművészeti Kft. előadásaként. A Nézőművészeti Kft-nek (tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter) a Szkénében, a Szkénével koprodukcióban – A gondnok, a Bivaly-szuflé, A zsidó, a Don Quijote, az EztRád és a Leonce és Léna után – ez lesz a 7. bemutatója, amely immáron a harmadik Háy-előadás a budai színház repertoárján. A társulat jelenleg több helyszínen játszik, és gyakorta fellép az ország különböző fesztiváljain és színházaiban, osztálytermi előadásaikkal pedig rendszeres vendége nem csak a budapesti, de vidéki iskoláknak is.
Szabó Máté rendezőnek – aki jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője – ez már a 4. munkája a társulattal.

A lány, aki hozott lélekből dolgozott című színpadi műben egy fiatal rendőr faggat egy pszichológust azt „nyomozva”, hogy a lánnyal vagy bárkivel lefolytatott kezelés segít-e, segíthet-e abban, hogy az ember elkerülje saját sorsát. Egyáltalán: van-e felelősségünk a másik ember életéért?

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X, az ismeretlen. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X.

Mucsi Zoltán, aki több szerepben is látható az előadásban, így nyilatkozott:

„A főszereplő Nő pszichológusát alakítom, de én játszom a férjét, a szeretőt is, és időnként egy plasztikai sebész bőrébe is belebújok. A karakterek mellett nagyon izgalmas az, ahogyan Háy szereplői ide-oda ugrálnak az időben: a néző tanúja lehet a nő és a pszichológus beszélgetésének, majd hirtelen visszaugrunk a nő múltjába, ahol feleségként látjuk őt viszont, és a férjével való kapcsolatát mutatjuk meg – tehát olyan az egész, mintha a pszichológus fogadóórája közben elevenednének meg a már megtörtént események.”