Idén, Annuska, úgy csináljuk majd a tojást, ahogy régen csinálták a nénik, jó?

Nézd csak, apád csinált neked írókát, bár, ha jobban megnézem, ahhoz inkább ne nyúljál, nem mintha nem lenne apádnak ügyes keze, csak hát ez a darab mégsem sikerült valami ergonomikusra, az kéne még, hogy felsértse a kis kezed. Itt van inkább ez, amit tavaly vett neked anya Hollókőn, na meg ez a kettő másik az azelőtti évekből, ez mégiscsak használhatóbb, elvégre vidéki bácsi csinálta.

Hát akkor nem is kell hozzá semmi más, csak először kifújjuk szépen a tojást – nem a padlóra, na mindegy, nem is a mosogatóba, majd leöblítem, hanem szépen ide a tálba, csak az ujjacskádból húzd ki előtte a tűt. A tojást szúrjad, ne a kezed, aranyom. És akkor jól megfújjuk – majd az ablakról is lepucolom, igen -, és amikor kijött az egész, akkor vigyázunk, hogy ne törjük össze. Ahogy most tetted. Majd a következő csak sikerül.

Ha már van egy tojásunk, akkor szépen megmelegítjük hozzá a viaszt – a kis kezedet nem, csak a viaszt –, addig anya közben kitalálja, hogy az istenbe jön ez majd ki a lábosból, és amikor már folyik, akkor jó. Persze nem arra, hogy végig kend a kis ruhádon, de hát semmi baj, majd anya valahogy leszedi a jégvarázsos mintáról a viaszt anélkül, hogy a minta is lejönne, megígéri neked, persze.

És amikor megvan végre az a kifújt tojás, meg az olvadt viasz is, akkor fogjuk ezt a szép kis írókát, és belemártogatjuk a viaszba – nem a tojást, aranyom, csak az írókát. A másik végével. Úgy. És akkor kitaláljuk közben, hogy milyen mintát szeretnénk rá. Osszuk fel szépen a tojást cikkelyekre, kettő, négy, nyolc, tizenhat vagy akár huszonnégy mezőre – jól van, szerintem elég lesz az egy is -, és nézd csak, milyen szép minták vannak! Csillagos, meg szilvamagos, meg kecskekörmös, ráklábas meg pillangós – hát sajnos nem tudom, hogy ezt miért hívják kankós nyúlfülesnek, de hát ez a neve –, ördög térgyés, hóvirágos, kakastaréjos meg keresztes, bojtos, fésűs, gereblyés, csercsevirágos, háromujjú, lúdlábas, koronás, kukukk nyelvés, labodás, rozsos, repülős, pipás meg szántólapockás kezecskés meg káposztafejes… milyet szeretnél? Egyiket sem? Jó, hát akkor írjuk rá, hogy Anna, meg legyen rajta egy napocska, persze.

Aztán amikor ezzel megvagyunk, akkor megpróbáljuk még mindig nem összetörni a tojást, vagy csinálunk még egyet, ugye, ha sikerül, és szépen beletesszük a festővízbe, amiről anya nagyon reméli, hogy már kihűlt, és nem olvasztja le róla ezt a nagy nehezen rászenvedett mintát – de leolvasztja, mert anya nem kapcsolta ki a sütőt, mindegy, de nézd csak, milyen szép kék már a víz a káposztától, meg a fél konyha is, no sebaj, bírjuk mi még ezt cérnával, nem?

De ha már a minta is megvan, a víz is kihűlt, és a tojás sem tört össze, akkor végre megnézhetjük, hogyan fogja be a színes víz a héjat – ha befogja. Nem tudom, milyen tojás ez, Annuska, biztos vannak olyan tyúkok, akik a természetes festőlének ellenálló tojást tojnak, hát ezt anya nem tudta, nem úgy árulták a boltban, hogy festésre alkalmatlan, majd megyek és reklamálok, jó?

Csak ne sírjál, az a lényeg, jut majd a locsolóknak csokitojás, ha apád hagyott belőle – vagy, csak hagyd abba hisztit, majd nyalunk rá rózsaszín nyulas fóliát, mint tavaly, rendben?

Rendben.