Idén ismét megrendezésre kerül – immár ötödik alkalommal – a Budavári Bach Fesztivál 2019. június 10 és 20 között a Bécsi kapu téren álló evangélikus templomban.
Ősbemutatókkal is készül a fesztivál: olyan kurióziumok szólalnak meg az 5. Budavári Bach Fesztiválon amelyek bizonyosan nem csendülhetettek még fel hazánkban historikus hangszerekkel, nagyorgona kísérettel, a barokk korban általánosan használt hangolásban, 415 Hz-en.
A fesztivál főszervezőjével, Bán István orgonaművésszel Kalmár András beszélgetett a Kultúrpart Trend FM-en futó műsorában 2019. június 6-án:
2017-ben, a Reformáció 500. emlékévében épült meg a Budavári Evangélikus Templomban hazánk legnagyobb barokk-orgonája, melynek koncepcióját a templom orgonistája (és egyben az I. kerület „Budavárért Emlékéremmel” kitüntetett művésze) Bán István alkotta meg, J. S. Bach feljegyzései alapján. Az unikális hangszert a Reformációi Emlékbizottság támogatásával a Pécsi Orgonaépítő manufaktúra építette meg, és Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szentelte fel. A szentelés óta immáron az 5. Bach Fesztivál kerül megrendezésre Bán István szervezésében, a régióban egyedülállóan, a historikus, barokk előadói gyakorlatot tartva szem előtt autentikus hangszerekkel, kiemelkedő művészek közreműködésével.
Bach előadásainál általános volt, hogy a kontínuó (cselló és/vagy bőgő + orgonapozitív/csembaló, vagy lant) billentyűs hangszere a szokásos kistestvérekkel ellentétben a pedálos, több-manuálos nagyorgona volt. A fesztiválalapító, művészeti vezető sem tér el ettől a gyakorlattól. Az első koncerten június 10-én a kórusirodalom csúcsát képező Bach-motetták közül kettő is felcsendül, ahol a barokkcselló és az öthúros violone (bőgő) mellett a nagyorgona támasztja meg végtelen színgazdagságával az éteri szépségű kórusműveket. Június 18-án még érdekesebb a felállás, hisz a kantátás koncerten olyan mű is felcsendül, mely nem csak a feljegyzésekből bizonyíthatóan nagyorgona közreműködését irányozza elő, de a partitúrából is egyértelmű, hogy több-manuálos orgona szükségeltetik. Ha csak egy szimpla orgonapozitív állna rendelkezésre, barokkfuvolának kellene játszania a „jobb kezet” (melyet Bach extra meg is jelöl kottájában). Az álomhangszer oldalán Bán István karmester lenyűgöző bécsi barokk zenekara, a Musica Vivax Wien és kiváló, az egyedülálló zenei élményhez méltó énekművészek fognak állni.
Egy „autentikus” Bach-fesztiválnak kötelessége a mester életművét minimum nyomokban, de még inkább hiteles keresztmetszetben prezentálni, így lesznek még szóló- és kamarazenei koncertek is, számtalan kiválóság lehengerlő játékával: orgona, szólócselló, szólóhegedű, és végül gambaszonáták (gamba + billentyűs) is felcsendülnek majd. Újítás a fesztivál műsorában, hogy a szólókoncertek nagy ívű művei közt ifjú tehetségek kapnak lehetőséget megszólaltatni Budavár ékességét, a felülmúlhatatlan, mennyei barokk-orgonát.
Bővebb információk a Budavári Bach Fesztivál fb oldalon.
Fesztivál event itt.