Egészen hihetetlen, de a Toy Story negyedik részének is van még létjogosultsága, bár a folytatás inkább tartalmában, mint formájában friss.
A Toy Story név gyakorlatilag egyenértékű Pixaréval: ez a mese tette fel a térképre 1995-ben a stúdiót, folytatásai pedig aktuálisan szintén a vállalat legnagyobb sikereinek bizonyultak. Üzleti szempontból tehát teljesen érthető, hogy egy emberöltő elteltével elkészült a negyedik rész is, azonban a látszólag tökéletesen lekerekített trilógia után sokan kételkedtek egy újabb folytatás létjogosultságában. De ha valahol, akkor éppen a Pixarnál képesek megoldani egy ilyen lehetetlennek tűnő feladatot.
Az új bonyodalmat ezúttal egy Villi nevű "játék" okozza: Villit Woodyék új gazdája, Bonnie eszkábálja össze egy műanyag villából és némi szemétből, azonban ennek megfelelően Villi nem tartja magát játéknak, hanem állandóan egy otthonos kukát keres. Ez egy nyaralás folyamán odáig fajul, hogy Woodyval messzire keverednek a többiektől - pont oda, ahol önnön játék-mivoltáról szintén sajátosan gondolkodó Bo Peep új otthonra talált.
Mint ebből a felvezetésből is látszik, a film elsősorban azzal próbál és tud hozzátenni az elődök örökségéhez, hogy egészen merészen fűzi tovább és értelmezi újra azok témáját. A Toy Story 4. ugyanis a széria egyik alaptézisét kérdőjelezi meg: hogy mindegyik játéknak tartoznia kell valakihez. Woodyval együtt mi is csak most ébredünk rá arra, hogy hőseink eddig kérdés nélkül elfogadták, hogy egy gyerek boldoggá tétele az életcéljuk, saját boldogságukkal pedig eközben mit sem törődtek. Az alkotás olyan új szereplőket hoz be (köztük egy szokatlanul árnyalt főgonoszt), akiken keresztül ezt a dilemmát egészen sokrétűen körbe tudja járni, anélkül, hogy egyetlen kiszámítható és szájbarágós választ tukmálna ránk.
Az új figurák egyébként is fontos vérfrissítést jelentenek: az alkotók látványosan a korábban mellőzött Bo Peepre, valamint egy szinte teljesen lecserélt szereplőgárdára építenek, ami összességében jól sül el. Ugyan ennek a döntésnek akadnak fájó áldozatai (pl. a kvázi mellékszereplővé silányított Buzz Lightyear), de sejthető, hogy ugyanabból a társaságból, ugyanazokból a gegekből negyedszerre már nem lehetne volna életképes filmet kisajtolni.
A Toy Story 4-ben ugyanis minden más tekintetben feltűnő, hogy a érdemben már nem tudja bővíteni az öntudatra ébredő játékok világát. A búcsú, valamint a régiségbolt közege képileg lehet, hogy más, mint a megszokott (és természetesen látványosan szebb, már-már fotorealisztikus animációval van felvértezve), de a szereplők szempontjából nem különösebben izgalmas vagy jelentőségteljes, és igazán nincs is kiaknázva. Az újonnan bemutatott környezetek és figurák csak minimálisan működnek más elvek szerint, de még olyan játékkal sem találkozunk, akinek fizikálisan lennének különleges attribútumai (és ezt fel is használná a forgatókönyv.)
A film dramaturgiailag sem haladja meg érdemben a korábbi részeket: az első fél órában például a forgatókönyvírók többször is ahhoz a felettébb lusta megoldáshoz nyúlnak, hogy a karakterek teljesen véletlenül keverednek a kívánt helyre és helyzetbe. A Toy Story 4. eleve gyakran támaszkodik olyan történetelemekre, bonyodalmakra, amelyek az évek során nemcsak a Toy Story, hanem általában a Pixar kliséivé is váltak (pl. hogy játékok/állatok próbálnak megállítani egy mozgó járművet). És bár a humor és a fordulatok valamivel frissebbek, szintén nem térnek le a kitaposott ösvényről.
Akár az alkotói fantáziátlanság, akár a koncepció behatároltságának következménye, de a film minden percben küzd a széria kifáradó ötletei ellen. Viszont ha csak egy hajszállal is, de végül győzedelmeskedik. Egyrészt, mert a Pixar néhány kevésbé sikerült folytatás (Szörny Egyetem, Szenilla nyomában) után most már tökéletesen érzi, hogy mennyit kell alakítani a Pixar-futószalagon, hogy a végeredmény ne tűnjön tömeggyártottnak, másrészt, mert a Toy Story 4-nek tartalmilag abszolút van létjogosultsága.
Hiszen a Pixart és a Toy Story-filmeket mindig is hatalmas szívük és felnőttek számára értékes mondanivalójuk miatt szerettük, ez pedig itt is adott, még ha a körítés nem is annyira szórakoztató. (Legalábbis azok számára, akik a stúdió filmjein nőttek fel, a gyerekeknek ilyen téren sem lehet sok kifogásuk.) A Toy Story 4-et valószínűleg nem fogjuk a stúdió legnagyobb klasszikusai közé sorolni, de elődeihez mérten egyáltalán nem vall szégyent - ezt pedig nem sok filmes franchise negyedik része mondhatja el magáról.
