A Hulu streamingszolgáltató lepaktált George Clooneyval, ám A 22-es csapdája új minisorozat-adaptációját nem csak miatta érdemes megnézni.
Joseph Heller 1961-es regényének dilemmája 2019-ben is frusztráló árnyékként vetül a frontvonalra vezényelt, de a halálra különösebben nem vágyó katonák életére. A 22-es csapdája komplikáltnak hangzik, pedig zseniálisan cinikus koncepciója valójában pofonegyszerű: egy katona az elmebajra hivatkozva minden további nélkül kérheti a leszerelését, viszont csak ő indítványozhatja ezt a kérést, az ő javára másvalaki nem. Ám ha mentális zavarra hivatkozva kéri a saját leszerelését, az a halálfélelem teljesen racionális megnyilvánulásának minősül, vagyis: emberünk nem őrült, így nem szerelhet le. A pazar és kikezdhetetlen csapdát első kézből tapasztalja meg a II. világháborúban az amerikai légierőnél bombázótisztként szolgáló John Yossarian, aki mindent próbál megtenni azért, hogy felettesei hazaküldjék, és így megmeneküljön a világégés magjából.
A 22-es csapdájának ellentmondásra épülő főkonfliktusa kibogozhatatlan gordiuszi csomó, a 6 epizódból összeálló minisorozat-koncepció pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a készítők néhol enyhén, máskor pedig morbid humorral végigvezessenek bennünket Yossarian a leszerelés érdekében eszközölt, kétségbeesett mesterkedésén. A fiatal és halálfélelme dacára rendkívül tehetséges bombázótiszt őrületre és májbajra hivatkozva próbálkozik, tömeges gyomorrontást előidézve odázza a következő küldetést, majd amikor minden kötél szakad, megpróbál túlzott szorgalommal sikert aratni. Ám a tragikomikus jelenetek tanulságait levonva rá kell jönnie: a háborúban az egyszerű katona felettesei szemében vagy túl gyengén, vagy épp túl jól teljesít, ám az elvárásoknak megfelelni aligha tud.
Ez nem is meglepő, hiszen a történet legfontosabb üzenete szerint nincsen megfelelően kidolgozott szabály- és követelményrendszer, a magas beosztású tisztek pedig jóformán hasra ütés után hoznak emberéleteket befolyásoló döntéseket. Joseph Heller története Clooneyék adaptációjában is vakmerően és kőkeményen kritizálja az amerikai hadsereg katonai vezetését, ezáltal pedig ítéletet mond a háború környezetre, testre és lélekre egyaránt gyakorolt pusztító hatásáról. Ám A 22-es csapdája az a háborús mozgókép műfajának, ami Roberto Benigni Az élet szép című műve a holokausztfilm számára: a komoly téma tisztelettudó, ugyanakkor vígjátékra faragott, intelligens módon szórakoztató bemutatása és elemzése.
A komikus tanulság érvényesülését remek színészgárda segíti. George Clooney a legelső, valamint az utolsó kettő epizódban szerepel, ezekben az etapokban viszont sok jelenetet kap, és igencsak hatásosan kelti életre a magas beosztása ellenére is kicsinyesen és bosszúszomjasan gondolkodó katonai vezetőt. Mellette parádézik a gárda legjobbja, Kyle Chandler, aki a Friday Night Lights után végre ismét kapott egy igazán adottságaihoz illő, elsőrangú dramedy-figurát.
Nem elhanyagolható a főszereplő sem. Christopher Abbott az ügyes casting eredményeként jól helytáll, bár a körülötte jelenlévő nagy színészek néha erőteljesen elnyomják. Az mindenesetre biztos, hogy fekszik neki Yossarian karaktere, aki nem éppen megszokott katonafigura. Ő nem olyan megalkuvást nem tűrő hős, mint Desmond Doss A fegyvertelen katonában, és távol áll az Apokalipszis most pszichopátia határára sodródó főhősétől is. John Yossarian ugyanis az az ember, akivel a legtöbb átlagnéző tökéletesen tud azonosulni. Görcsöl a vérontástól, utálja a háborút, a sűrűjében harcolva nem látja a nagy egész értelmét, és a legkisebb csontjáig remegve retteg, úgy félti az életét. Yossarian fél a háborútól, és ezt a hozzáállást a legtöbben tökéletesen át is tudjuk érezni, így egy pillanatra sem tűnik ellenszenvesnek a gyávaság és a túlélési ösztön határmezsgyéjére helyezett karakter. Yossarian pozitív megítélést ráadásul tovább fokozzák az évad második felében bekövetkező események, amelyek során a főhős egyfajta önbeteljesítő jóslatként funkcionál: megszállottan próbál menekülni a háborúból, ám nagy erőfeszítései végül meghatározó történésekbe vezetik, és hamarosan eljönnek a pillanatok, amikor - ha akarja, ha nem - valódi háborús hőssé válik.
A 22-es csapdája egyszerre vicces és bölcs sorozat, ráadásul légicsata-jelenetei is kifejezetten látványosak. Mindemellett igazi élvezeti értékét a nagyszerűen teljesítő színészek adják, akik elhivatottan megdolgoznak azért, hogy Joseph Heller klasszikus háborús szatírája ne vesszen ki a kulturális köztudatból.
