Összeszedtük a kihagyhatatlan rövid történetek legjavát.

Az olvasó ember vagy regényt olvas, mert az jó hosszú és bele lehet merülni, vagy tanulmányt, esszét, és persze közönséges cikket kilószámra. Van persze egy kevés líraszerető alak is, akik verset olvasnak, ahhoz meg hangulatot, műveltséget és érzelmi intelligenciát kíván, és időt a megemésztése. Engem általában az a vágy kap el, hogy valami jó vaskos, belemerülős regényt olvassak (nem szégyellem: gyakran Harry Potter vagy A gyűrűk ura nyer), vagy hogy valami súlyos szépirodalmat, amivel azonban lassan haladok (mondjuk Thomas Mann vagy Nádas Péter), esetleg egy jó kis detektívregényt. 

De mi van a méltatlanul mellőzőtt novellákkal?

Ha belegondolok, életem során azért elég szép mennyiségű novellát olvastam, és nem is egy van, ami aztán időről időre eszembe jut, akár csak egy-egy részlet belőle, ilyen vagy olyan körülmények között. És morfondírozok rajtuk, emlegetem őket, utalok rájuk, mesélek róluk – hatással vannak rám, mit tagadjam.

Megosztom hát a saját kedves olvasmányélményeimet a világirodalom kincseiből (melyek között sok a klasszikus), hogy más is kapjon kedvet a novellák, rövid történetek, elbeszélések olvasásához. Bátran lehet bővíteni a listát, a kortársak például – egyelőre – igen gyéren vannak, de fog ez még változni.

Ó, magyar irodalom!

Gelléri Andor Endre: Találkozás száz évvel (öregség, szabadság)

Csáth Géza: Maris az anyjánál (két öregasszony, csupa báj, meglepő módon semmi vér)

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél és a bolgár kalauz esete (örök klasszikus, a nyelv elválaszt és összeköt)

Móricz Zsigmond: Barbárok (ballada prózában), A hét krajcár (keresgélés a fiókokban)

Sarkadi Imre: Kőmíves Kelemen (szintén ballada prózában, a hatásfok ugyolyan drámai)

Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai (balladisztikus és lírai)

Tamási Áron: Rendes feltámadás (Isten és a székelyek) valamint Tulipános téli sapka ("aki embernek kevés, magyarnak nem alkalmas.")

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban (kísértetiesen emlékeztet egy régi szerelmemre)

Ottlik Géza: Minden megvan (ikonikus mondat. Budapest, hazatérés, hegedű)

Balázs Béla: A három hűséges királylány (honnan tudjam, melyik az igazi?), Mosolygó Tündér Ilona (a mosolynak is megvan a maga határa. Meg a megértésnek is.)

Kodolányi János: Szép Zsuzska (Ormánság, kitaszítottság, falu)

Fekete István: Vuk (örök klasszikus, gyakorlatilag tündérmese állatszereplőkkel)

Illés Endre: Szávitri (egy pillangószárny rebbenése a Mahábháratából, halálon is átívelő szerelem)

Sánta Ferenc: Sokan voltunk (Magyarország, mélyszegénység, öregek, gyerekek)

Lázár Ervin: A kovács (mit tesz a kovács, ha maga az ördög kér patkót)

Weiner Sennyey Tibor: A Hallgatógép, Az anakronista (kortárs sci-fik)

Dragomán György: Rendszerújra (aktuális antiutópia három oldalban)

A távolkeleti szekció:

Fukadzava Hicsiró: Zarándokének (Japán, hegyi falu, öregek)

Mori Ógai: A vadlúd (szomorú szerelem, szomorú asszonysorsok)

Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában (klasszikus), A hottoko álarc

Jönnek az angolszászok:

Edgar Allan Poe: A kút és az inga (hogyan képzeltessünk el valami borzalmasat anélkül, hogy leírnánk?), illetve Az ellopott levél (detektívsztorik őse! Ott van az orrod előtt.)

Jack London: A vadon szava (örök klasszikus, A rút kiskacsa kutyában, avagy a saját identitás megtalálásának rögös útja)

Stephenson: Dr Jekyll és Mr Hyde különös esete (klasszikus kettős én, kell-e egyéb magyarázat?)

Isaac Asimov: A tréfamester (bevezetés a science fictionbe)

Agatha Christie: A karácsonyi puding (ebből nyomozójátékot is írtam egyszer)

Rudyard Kipling: Riki-tiki-tévi (mongúúúz!)

Charles Dickens: Harangszó (...vagy csak egy rossz álom volt?)

H. G. Wells: A bűvös bolt (Rowling biztos olvasta ezt), Harringay megkísértése (mit tegyünk, ha a festmény életre kel és pimaszkodik)

Valamint Dél-Amerika:

Julio Cortázár: Nagyítás (a Pillanat megpillantása)

Jorge Louis Borges: A bábeli könyvtár (könyvek, labirintus), Az elágazó ösvények kertje (kert, ember, idő, sors)

Gabriel García Márquez: Öregúr, nagy szárnyakkal (gondoljuk csak át ezt az angyal-témát)

A vicces szekció: humoreszkek, groteszkek:

Stephen Leacock: Az ötvenhatos számú kuncsaft, Hogyan kell detektívregényt írni (hangosan nevetni szabad)

Oscar Wilde: A canterville-i kísértet (egy művérrel operáló, sopánkodó vén kísértet, és végre valaki nem veszi komolyan), A titok nélküli szfinx (nem érdemes titokzatoskodni titok nélkül, na)

Roald Dahl: Áldozati báránycomb (ez is egy módszer...)

Slawomir Mrozek: A zsiráf (a kisfiú, a nagybácsik és a zsiráf)

Örkény István: Dr. K.H.G. (oké, nem vicces, csak grotesztk)

Európa széltében

Stefan Zweig: Sakknovella (vajon mit csinálnék egy hónapig egy teljesen üres szobában?)

Maupassant: Ékszerek (igaz, hamis, igaz, hamis...)

Exupéry: A kis herceg (minden kategóriában a csúcson, számomra: gyerek, irodalom, filozófia stb)

Iszaak Babel: Odesszai történetek (itt egy szimpatikus lókötő)

Karel Capek: Rekord (hirtelen felindulásból elkövetett világrekord)

Thomas Mann: Mario és a varázsló (ezt a típust jobb, ha felismerjük időben)