A Tales from the Loop című új sorozat egyedi hangulattal önti új formában a science fiction már ismert toposzait.

Az Amazon Magyarországon is elérhető streamingszolgáltatása, a Prime Video a tudományos-fantasztikus színtéren igyekszik maradandót alkotni új eredeti sorozatával. A Tales from the Loop célközönsége mindenki, aki szereti a sci-fi műfaj klasszikus teóriáit és ellentmondásos kérdéseit, ám kiemelten érdekes lehet azok számára, akik a népszerű technopesszimista antológiasorozat, az utóbbi két évadában erősen gyengélkedő Black Mirror magára találásáig keresnek valamilyen hiánypótló alkotást. A Tales from the Loop ugyanis a Netflixen futó kultikus produkcióhoz hasonló felépítéssel rendelkezik. Ugyan nem antológia, hiszen a történetnek van folytonossága, az események egymásból következnek, illetve a helyszín és a karakterek sem változnak, ám a Black Mirrorhoz hasonlóan ebben az alkotásban is minden epizódban más-más tudományos elmélet kerül terítékre, és sosem ugyanaz a szereplő kerül a középpontba, a figurák egymásnak adogatják a fő- és mellékkarakter státuszokat.

Ehhez a színteret egy alapvetően otthonosnak tűnő, ám részleteiben mégis kissé zavarbaejtő, vélhetően amerikai kisváros adja, amelynek legfontosabb intézménye a tudományos kísérleteket végző Loop, aminek környezetében az emberi felfogóképességet próba elé állító eszközök és jelenségek tűnnek fel. A Tales from the Loop tematikájában hasonlít a Black Mirrorhoz, azonban hamar egyértelművé teszi, hogy megközelítésében másképp viszonyul a tudományos-fantasztikumhoz. Az Amazon sorozata ugyanis nem a sokkoló fordulatok és a kiszámíthatatlan cselekményívek produkciója. A rémisztő jövőteóriák és a meglepő végkifejletek helyett az érzelmek dominálnak, méghozzá átlagos emberek, szülők és gyerekek lelki folyamatai. A Tales from the Loop  elsősorban arról szól, hogy az átlagember hogyan próbál alkalmazkodni a tudományos áttörésekhez, miként ismerkedik az ismeretlennel és milyen érzelmi hullámvasutat jár be, amíg elfogadja azt, hogy az életét keretbe foglaló tudományos világ szintet lépett. Ennélfogva a Tales from the Loop a Black Mirrornál átélhetőbb, személyesebb élményt nyújt, hiszen emberközelisége miatt jóval kevesebb benne a hatásvadászat, ugyanakkor azonban pont ez az, ami az igazán radikális és esetleg újító teóriák kinyilatkozásában is megakadályozza.

Abban azonban semmi sem gátolja a készítőket, hogy változatos, több sci-fi-témát is érintő évadot állítsanak össze. A széria érzelmileg hangol rá bennünket a műfaj jól ismert ellentmondásaira, hétköznapi emberi reakciókon keresztül mutatva be olyan paradoxonokat, mint az időutazás, az idő múlásának manipulálása, a párhuzamos univerzumok és a testcsere, de persze olyan alapvetésekről sem feledkezik meg, mint a robotika vagy a mesterséges intelligencia. A legjelentősebb ellentmondást azonban maga a történet helyszíne képviseli, ugyanis ebben a kisvárosban az a legfurcsább, hogy az emberi élet különböző területei nem egységesen fejlődnek. A lakások berendezkedése, butorozása, a lakók ruhatára, illetve az otthoni technológiai eszközök nagyjából a '80-as éveket képviselik, ám eközben az erdőben robotok szaladgálnak, a Loop alagsorában forradalmi tudományos kísérletek zajlanak, a kiborgtechnológia pedig ritka ugyan, de magas fejlettségi szinten mozog. Mintha való világunk mútlja és jelene keveredett volna össze ezen a csodabogár településen - gyanakodhatunk, hogy talán maga az alaphelyszín is egy párhuzamos világban helyezkedik el, bár erre egyértelmű jelzést nem adnak a készítők.

A sci-fi műfaj rajongóit kiszolgáló változatosság és az emocionális hatásfokozás mellett a Tales from the Loop ugyan nem formabontó, de kellemesen izgalmas vizuális megvalósítása miatt is figyelemre érdemes. A néhol festményhatást keltő nagytotálokban rendszerint az erős, világos színek dominálnak, ezzel még az alapvetően szomorúbb cselekményszálakat is melankólikussá téve, a terek elrendezése és a snittek megszerkesztése pedig már szinte kényszeresen pontos mértani rendezettségről tanúskodik. Kétség sem férhet hozzá, ennek a sorozatnak a jeleneteiben mindennek nagyon pontosan kigondolták a helyét. Az összkép kissé még Wes Anderson utánozhatatlan stílusára is emlékeztet... de tényleg csak kissé, mert Anderson valóban utánozhatatlan.

A Tales from the Loop nem dönt hanyatt tabukat olyan vérgőzös agresszióval, ahogy azt a Black Mirror tette fénykorában, és cselekményében sem prezentál nagyívű újításokat. Ugyanakkor olyan mély és intelligens atmoszférát teremt, amely már az első epizódban foglyul ejti a nézőt, a sci-fi világának jól ismert teóriáit pedig precíz, ötletes stílusban dolgozza fel újra, egyszerre hódolva a nagy klasszikusoknak, és óvatosan modernizálva is a régi elképzeléseket.