A Nemzeti Filharmonikusokat az október 18-án Rajna Martin vezényli, aki 2018-ban Junior Prima díjban részesült, a díj történetében a legfiatalabb karmesterként érdemelte ki az elismerést.

A Nemzeti Filharmonikusok Lukács bérlete azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel. Akik nyitottak a ritkaságok iránt, és olyan művek felé is érdeklődéssel fordulnak, amelyeket még sohasem hallottak, vagy akár nem is hallottak róluk. A sorozatból azonban az igazi közönségcsalogató darabok sem hiányoznak. A bérlet október 18-i nyitóhangversenyén a Pesti Vigadó Dísztermében Farkas Ferenc Divertimentoja, Balassa Sándor Kettősverseny oboára és kürtre vonószenekarral című műve hangzik el. Ez utóbbi két vendégszólistája Hadady László oboa- és Zempléni Szabolcs kürtművész, akik a világ zenei központjainak állandó vendégei. Az estet Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje zárja. 

„Nekem személyesen is különleges örömet jelent ez a hangverseny, hiszen kivételes helyet foglal el a szívemben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Fiatal középiskolásként megszámlálhatatlan mennyiségű hangversenyükön voltam jelen, mely alkalmakkor rengeteget kaptam, tanultam tőlük, és azóta is különleges figyelemmel kísérem munkájukat. A tavalyi első közös hangversenyünk (2019. november 15., Zeneakadémia) után ezért is hatalmas öröm, boldogság és felelősség velük dolgozni. Ennek igyekszem megfelelni.” – Rajna Martin

A hangverseny első száma, a Divertimento Farkas Ferenc (1905–2000) alkotása, amelyet 25 éves korában írt. A fiatal zeneszerző római tanulmányútján komponálta a darabot, amellyel 1933-ban elnyerte a Liszt Ferenc Pályadíjat. Az ötrészes kompozíció tételei tömörek, hangvételük derűsen könnyed, nemegyszer klasszicizáló (a harmadik tétel például a Tempo di Minuetto feliratot viseli), máskor enyhén magyaros, gesztusrendszerük kecses, hangzásuk áttetsző, formálásuk világos. A mű a 20. század elejének neoklasszicizmusát követve mindenben megfelel a divertimento műfaj hagyományos követelményeinek: színes, szórakoztató, elegáns zene. Budapesti bemutatóján a darabot Dohnányi Ernő vezényelte.

Ezt követi Balassa Sándor Kettősversenye, amely két felkérésnek köszönhetően született meg: egy kürtversenyt és egy oboaversenyt is meg kellett alkotnia. A komponista egy opusban teljesítette a kettős feladatot. A darab egyik érdekessége, hogy a második tételben Mozart „nagy” g-moll szimfóniájának drámai hangjait idézi fel az első tétel kidolgozási részéből. A szólisták – Hadady László oboa- és Zempléni Szabolcs kürtművész – a világ zenei központjainak állandó vendégei.

„Balassa Sándor, aki évtizedek óta jó barátom, nem „modern” zeneszerző. Ő a Bartók-Kodály utáni nagy magyar szerzők egyike. A most hallható csodálatos kettősversenye oboára és kürtre szintén a magyar zenei tradíció gyümölcse.” – Hadady László oboaművész, aki 25 éve a Párizsi Conservatoire első kamarazene professzora. Jelenleg Budapesten él, de továbbra is tanít Párizsban. 

A darab másik szólistája Zempléni Szabolcs, aki 2005-ben első magyarként elnyerte a müncheni ARD Nemzetközi zenei verseny 1. díját. Szólistaként számos koncertet adott Európában, Amerikában, Afrikában és Ázsiában egyaránt. Nagy öröm számára, hogy több, mint 10 év után ismételten koncertezhet a Pesti Vigadóban. 

„Én úgy viszonyultam Balassa Sándor Kettősversenyéhez, mint egy kihíváshoz, lehetőséghez, amin keresztül élményt nyújthatunk a közönségnek. Kettősversenyre készülni teljesen más, mint egy olyan versenyműre, ahol csak egy szólistára irányul a figyelem. A mű sokkal inkább jelenti számomra a kamarazenét, mint egy versenymű előadását.” – Zempléni Szabolcs, kürtművész. 

Az estet Dohnányi Ernő nagyzenekari fisz-moll szvitje zája, mely 1909-ben keletkezett. Az első tétel hat variációja – a Változatok egy gyermekdalra című művéhez hasonlóan – mind hangulatában, mind hangszerelésében sokszínű, tele sziporkázó ötlettel. A bruckneri scherzókkal rokonítható második tétel végén Mahler zenéjét megidéző kürttéma csendül fel. A románc melódiáját könnyed hangszereléssel tette varázslatossá. A fergeteges finálé rondója Mahler V. szimfóniájának utolsó tételével mutat rokonságot, megkoronázva a fin de siècle hangulatát  idéző alkotást.

„Dohnányi Ernő fisz-moll zenekari szvitje az utóbbi évek egyik nagy felfedezése volt számomra. A hihetetlenül szellemes, invenciókban gazdag, bámulatos hangszerelési bravúroktól hemzsegő művet a szerző 1909-ben írta Berlinben, amikor az ottani zeneművészeti főiskola tanára volt. Bár egyértelműen fellelhető e művében Richard Strauss, Mahler, de legfőképpen Brahms hatása (Dohnányi az év februárjában levélben köszöni meg apjának a Brahms-szimfóniák partitúráit, melyeket karácsonyi ajándékként kapott!), mégis elvitathatatlanul jelen van már az ő saját, egyéni stílusa. A darab különlegessége, hogy a konvencionálisnak tűnő négytételességben Dohnányi újszerű formát hoz létre, melyben a mű legelején bemutatott téma vonul végig a kompozíción, de nem csupán az első tétel variációin, hanem e melódia a későbbi tételek dallamaival is rokonságot mutat, különleges egységet alkotva a zenei anyag és forma tekintetében (különösen érdemes megfigyelni a Scherzo és a Romanze tétel fő témáit). A kompozíció négy teljesen különböző formájú és karakterű tétele az érzelmek és színek teljes palettáját festi le hangokkal, a századforduló még békés éveinek hangulatát tárja elénk.” – Rajna Martin.