Kiss Ferenc világzenei podcastsorozatának virtuális vendége ezúttal Hoppál Mihály.

Mai virtuális varieténk betérő vendégének kortárs kávéházi stílusgyakorlatai a téridőn átívelve variálják a mindenkori világzenészek korántsem bevett fordulatait. A mindinkább rögtönzésszerű hangzásvilág mögött, egy-egy heurékaszerű muzikális képzettársítás keretében pedig egyszerre szólalhatnak meg a bécsi klasszicizmus cirádái egy kortárs (kortytárs!) Jónás Tamás-vers lecsupaszított soraival, Weöres Sándor Bóbitájának lajtorja-léptei Jimi Hendrix woodstockos gitár-riffjeivel, vagy Telemann fuvolafantáziai a magyar népdalok hajlításaival-lejtéseivel... „Nem is ugyanaz a kávéház" – vethetné ide e szokatlan párosításokra a többé-kevésbé vájt fülű (avagy az ortodox márkájú hallókészüléket viselő) hallgatóság. Ám ebben a képzeletbeli kávéházban disszonáns felhangok nélkül fér meg egymás mellett a vendéglátós cigánymuzsika pohártalpalávalója a blueskocsmák szájharmonikakíséretével, a beat hőskorszakának visszhangjai, valamint az ős-funky felfutásának groove-jai a beatbox, illetve a loopok újszerű effektjeivel. Részemről még maga Krúdy Gyula is befigyel az ajtón, amint Szindbád szája íze szerint teszi fel a költői kérdést: „Vajon isznak-e még a Kék Hordóban eperpálinkát?" Mintha Hoppál Mihály is hasonló költői kérdésekben utazna, negédes nosztalgia nélkül kezdve bele (legtöbbet pengetett hangszerével) úgynevezett „basszusmeséibe"; laza sallangmentességgel nyitva egybe a különböző stílusú kávéházakat, és hozva össze ezzel az egyre sokszínűbb vendégsereget.