Nem az a kérdés, hogy ki lesz Craig utóda, hanem hogy ki ellen küzdenek majd a jövő Bondjai.
Nos, James Bondnak talán nincs ideje meghalni, ám az újjászületésben kétségkívül nagy gyakorlata van. A karakter 1962-ben, még a hidegháború alatt debütált a mozikban: azóta nem kevesebb, mint hét különböző színész alakította a figurát, hamarosan pedig egy nyolcadik csatlakozik a 007-es ügynökök klubjához. A szeptember végén érkező Nincs idő meghalni ugyanis hivatalosan az utolsó Bond film Daniel Craig főszereplésével, a premier kapcsán pedig hirtelen sürgetővé vált a kérdés: vajon ki lép majd Craig nyomdokaiba? Richard Madden, Tom Hardy és a Bridgerton-ból ismert Regé-Jean Page mind esélyesek a szerepre, a BBC szerint azonban eddig végig a rossz kérdést tettük fel: szerintük nem az az érdekes, ki lesz a következő Bond, hanem sokkal inkább az, hogy milyen lesz a következő Bond, egy új éra hírnöke?
„Minden alkalommal, mikor egy új színész bújik Bond bőrébe, a széria lehetőséget kap arra, hogy újrakalibrálja saját magát, és alkalmazkodjon a célközönséget aktuálisan foglalkoztató ideológiákhoz” – nyilatkozta a BBC-nek Dr Jaap Verheul, a The Cultural Life of James Bond című akadémiai esszé antológia szerkesztője. Ezt az állítást remekül alátámasztja a legutóbbi „őrségváltás”: a Craig-korszak 2006-ban a Casino Royale című filmmel kezdődött, ami hirtelen egy meglepően földhözragadt, sőt baljós világba vezette a rajongókat, és az előzőleg megszokott kedélyes-regényes kalandozásokhoz képest üdítően realistának hatott. Ez az újonnan megtalált karcosság nagyon jól állt neki, sőt a széria olyan nem várt magasságokba emelkedett Daniel Craig „szolgálati idejében”, mint például a 2012-es Skyfall, ami valóságos csúcspontot jelentett a James Bond filmek történetében.
„Az első Bond film ami a 9/11 merényletsorozat után debütált, a 2002-es Halj meg máskor volt. Abban a pillanatban egy dühös és paranoiás emberiség próbálta feldolgozni éppen a történtek komplexitását, a Pierce Brosnan főszereplésével készült film pedig egyszerűen képtelen volt reflektálni erre. Teljesen hamis hangot ütött meg.” – mesélte Andrew Ellard forgatókönyvíró a BBC stábjának. A széria azonban kemény önkritikát gyakorolt, menesztette Brosnan-t, és elkezdte keresni az újratervezés hatékony eszközeit. A Casino Royale-ban feltűnt 007-es ügynök ennek az újratervezésnek az eredménye volt: üldözött, sebezhető, akit hideg szenvtelensége nem véd meg az esetleges bukástól sem a szakmában, sem pedig a magánéletben. James Bond újrahangolva, a terrorizmus és a geopolitikai paranoia korszakában.
A sorozat tehát megjelenésében és eszmeiségét tekintve egyaránt megújult, a kritikusok pedig rögtön párhuzamot vontak a Casino Royale és a Nolan-féle Batman filmek, illetve a Bourne filmek között, melyek nagy kasszasikernek bizonyultak, ugyanakkor egyfajta realista stílust követtek. Bond azonban Ellard szerint már annyira önálló kulturális entitás, hogy felszívhat szinte bármit a kortárs kultúrából, ám ezzel együtt mégis képes megőrizni saját önazonosságát: „Brosnan első filmje, a Goldeneye tulajdonképpen válasz volt a Die Hard-ra, és a 80-as évek második felében hirtelen felfutó lövöldözős akcióhullámra. Egyébként már a 70-es években népszerű harcművészetek egyes elemei is visszaköszöntek az akkori Bond filmekben, szóval az éppen aktuális trendekre való reflektálás egyáltalán nem példa nélküli a széria történetében”.
Tehát minden alkalommal, mikor egy új 007-es ügynök kilép a világba, egyben a sorozat is megújul esztétikai és ideológiai szempontból, de vajon mit jelent ez pontosan a jövőre nézve? Hogyan képzeljünk el egy olyan Bond filmet, mely az információs buborékok, a Brexit és a fenyegető klímakatasztrófa árnyékában játszódik majd? És egyáltalán: a Marvel utáni időszakban, mikor minden nagy franchise lassan spin-offokra fragmentálódik, lehetséges, hogy tulajdonképpen egy formálódó Bond-univerzum revolvercsövén bámulunk éppen lefelé?
„A világ már továbblépett, Bond parancsnok. Maradjon a saját térfelén, vagy golyót eresztek a térdébe.” – mondja a Nincs idő meghalni előzetesében egy fekete bőrű női operatív munkatárs, aki éppen átvette Bond helyét ügynökként. Ez a jelenet egyenes folytatása annak a korrekciónak, amit az egész Craig-korszakban nyomon követhettünk, és ami végső soron a női karakterek emancipálódását szolgálta. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Bond széria évtizedeken át kifejezetten szexista volt: „adott ugye egy hihetetlenül jóképű ügynök, aki mindent túlél, és mindenkivel lefekszik – gyakorlatilag megvalósulása egy eléggé rossz értelemben vett maszkulin fantáziálásnak” – nyilatkozott Ellard az előzményekről. Ma már más a helyzet: a Fleabag sorozatból ismert Phoebe Waller-Bridge például közreműködött a Nincs idő meghalni forgatókönyvének csiszolásában, Lea Séydoux-t eddig példátlan módon másodszor is visszahozták mint Bond-lányt, sőt, a csinos titkárnő, Moneypenny (Naomie Harris alakításában) sem csupán Bond irodai vicceinek örökös céltáblája többé. A Bond filmek tehát elindultak az összetettebb női karakterábrázolás ösvényén, ez az út pedig biztosan folytatódik majd, bármit is hozzon a jövő.
Akárki is rendezi majd a következő darabot, nagy valószínűséggel folytatja majd azt az introspektív vonalat is, amit a Craig filmek indítottak el: „A xenofóbia és az imperializmus tulajdonképpen bele van építve Bond karakterébe” – nyilatkozta Ellard a BBC-nek. „Az, hogy mit hozunk ki ebből, és hogyan tud ez működni majd a jövőben, érdekes kérdés, hiszen egy olyan szereplő, aki tulajdonképpen a brit privilégium és felsőbbrendűség reprezentálására lett megalkotva, bajosan állja meg a helyét 2021-ben.” A Craig-korszakban éppen ezért a forgatókönyvírók kreatív módon egyfajta drámai gyújtósként használták a Bond karakterében rejlő szélsőségeket.
A fejlődésnek persze voltak fokozatai, ahogy arra Ellard is rámutat: miután a Goldeneye-ban debütált egy női M, aki ráadásul „szexista, rövidlátó őskövület”-nek titulálta Bondot, egy „hidegháborúból ránk maradt relikviát” látva benne, nos ezek után a Craig filmeknek már csak egy újabb lépést kellett megtenniük afelé, hogy kitalálják a modern Bond figuráját. Kezdték ezt azzal, hogy kijelentették: az nem oké, hogy Bond embereket öl munka címén. Ez nem valamiféle nagyszerű dolog, amiért irigyelnünk kellene. Ellard példaként hozza fel, hogy a Casino Royale egészen más keretbe helyezte a 007-es addig ünnepelt „Martinis” jeleneteit: ebben a filmben az ivás nem menőség, hanem egy védekező mechanizmus, amivel a karakter igyekszik elnyomni a saját bűntudatát.
„Nagyszerű jelenetek vannak abban a filmben: mikor James egy helyütt nyúzottan, elgyötörten a tükörbe pillant, a néző kénytelen magában kimondani: nem biztos, hogy ez a fickó szeretnék lenni. Márpedig a Bond-filmek történetében ez egy fontos reveláció, ami egészen addig nem történt meg.”
– mondta Ellard a BBC-nek.
Dr Jaap Verheul szerint egy adott korszakról bizony sokat elmondanak azok a Bond filmek, amik épp akkor készültek. „Vegyük például Bond barátnőinek a számát. A 80-as években az AIDS-től való félelem nyomot hagyott a 007-es ügynök promiszkuitásán: ennek tudható be, hogy a Timothy Dalton-féle Bond egy sokkal józanabb verziója volt az elődjeinek.” Ezt a vonalat követve, Ellard szerint a Craig filmek „nagyobb tendenciát mutatnak arra, hogy megkérdőjelezzék a hatalmon lévők alkalmasságát, sőt igazát: A Quantum Csendjében például egyértelmű, hogy a CIA nem a jót képviseli.” Egyáltalán nem véletlen, hogy ez a téma éppen akkor bukkant fel, amikor az emberek kezdtek nagyon szkeptikussá válni Irak és Afganisztán katonai megszállásával kapcsolatban.
A geopolitikai térkép ma még bonyolultabb, mint 2006-ban, Craig színrelépésének idején. Míg a Casino Royale alkotói abból a globális fenyegetettség-érzésből inspirálódhattak, amit a terrorizmus jelent, addig a következő Bond film készítőinek a klímaváltozás, az elszigetelődést okozó információs buborékok, illetve a kiberhadviselés szolgálhat ugródeszkaként. Vajon milyen lesz egy jövőbeli James Bond film főgonosza? A franchise eddig mindig tudatosan rájátszott arra, hogy az emberek éppen aktuális szorongásaira építve alkossa meg a 007-es ügynök antagonistáját, ami Ellard szerint továbbra is egy járható út lenne: „Noha valójában ez egy igen konzervatív franchise brit hősökkel, akik bizalmatlanul szemlélik az idegeneket, mégis úgy vélem, a szélsőjobbos nacionalizmus jól kiaknázható téma lehet ilyen szempontból a következő Bond filmekben. Egy másik megérzésem pedig azt súgja, hogy a klímaváltozás is inspirálni fogja az alkotókat a következő főgonosz jellemének felvázolásakor: hiszen amikor valaki tétlen marad ezzel a mindannyiunkat fenyegető veszéllyel szemben, az is a gonoszság egy formája, amit érdekes lehet kibontani egy karakterben.”
Mindazonáltal egy dolog biztos: a jövőben ne számítsunk arra, hogy a Bond gonoszok valamilyen testi deformitással rendelkeznek majd. „Ott volt ugye először is Le Chiffre a Casino Royale-ból a sebhelyes szemével, aztán a Skyfall-ban Silva arca is torzzá válik egy ponton, a mostani részben pedig a Remi Malek által játszott Safin visel maszkot – ez kicsit szerintem még a múltat idézi, hogy a gonosz szükségképpen csúnya is, és fordítva. Még Christoph Waltz is kapott egy sebhelyet a Spectre végére.” – magyarázta Ellard a BBC-nek. Sokan kampányoltak amiatt, hogy a testi deformitással küzdő főgonoszok ábrázolása csak erősíti a negatív sztereotípiákat, és így megnehezíti a valóságban valamilyen testi hibával együtt élő emberek életét. Pedig az eredeti Ian Fleming könyvekben még maga Bond volt sebhelyes arcú, az író leírása szerint egy „háromhüvelyknyi fehér forradás húzódott végig a jobb arcán.” Lehetséges tehát, hogy a következő filmben már úgy jelenítik meg Bondot, ahogy Fleming eredetileg is elképzelte.
Egy másik fontos kérdés a franchise további sorsával kapcsolatban az Amazon résztulajdonosi státusza: az Amazon ugyanis többek között streaming szolgáltatást is kínál, a filmipar pedig az utóbbi időben egyre inkább kacsintgat a „moziverzum”-ok felé, ahol egy-egy történet számtalan különböző film, videójáték és TV show alapját képezheti. A trendet a Marvel indította el a Marvel-moziverzummal, a Star Wars pedig hamarosan követte őket a sorban: a The Mandalorian sikerén felbátorodva máris újabb spin-offokat terveznek. Vajon a James Bond franchise alkotói is kihasználják majd a történetben rejlő kereskedelmi potenciált?
„Nos, precedens éppenséggel van rá - véli Verheul - hiszen képregény formátumban létezik már egy latin-amerikai James Bond, ami elég sikeres a rajongók körében. Én például kíváncsi lennék rá, illetve akár egy Moneypenny spin-offot is el tudnék képzelni, izgalmas lenne egy női főhőst látni ebben a nagyon maszkulin univerzumban. Szerintem volna rá kereslet.” Ellard azonban úgy véli, hogy ezzel a Bond filmek elveszítenék a szofisztikáltságnak azt a sajátos auráját, ami most körbelengi őket. „Nem tűnhetsz már annyira elitnek, ha egyfolytában ontod magadból a különböző spin-offokat. Én személy szerint kedvelem a Marvel-moziverzumot, de azért nehéz nem észrevenni a futószalagot ezen alkotások mögött. A Bond filmek épp a ritkaságukkal tűnnek ki, olyanok, mint egy különleges ékszer: csak néhány évente érkezik egy-egy új darab belőlük.” Magát a brandet tehát bizonyosan inkább gyengítené, ha Bond tömegtermékké válna a jövőben.
Akárhogy is lesz majd, illetve akárki is kapja meg az Aston Martin kulcsait Daniel Craig után, néhány dolog biztosan nem változik: „a jól bevált formula alapját képező kütyük, egzotikus tájak, forró románcok és nagyszabású akciójelenetek” mindenképpen maradnak Verheul szerint. Ehhez hozzájön még az a bizonyos nehezen meghatározható „britishness”, vagyis az a sajátos brit íz, ami a karaktert olyan egyedivé teszi. Persze vannak, akik szeretnek pánikot kelteni ezzel kapcsolatban: például alig röppent fel a hír 2019-ben, hogy Craig egy elektromos Aston Martint fog vezetni a filmben, az angol sajtó máris a kezeit tördelte, és egy „szociálisan érzékeny, környezettudatos Bond” képével riogatta saját magát illetve az olvasókat. Bármilyen lesz is az új 007 profilja, el kell fogadnunk, hogy a valóban revitalizáló hatású Craig-korszak véget ért, és James Bond ismét újjászületik majd. A lehetőségek tárháza szinte végtelen: akárki is vagy, aki az ügynökök sorában következel, lépj elő! – már nagyon vártunk.
