November 18-19-én mutatja be a Szkéné Borbély Szilárd Akár Akárki című zenés-táncos-amoralitását Horváth Csaba rendezésében.

Fülszövegbe rejtve adta meg az életét meghatározó, gyerekkori traumák helyszínét Borbély Szilárd. Megrendítő és szikár eleganciája megnevezni nem engedte, mindössze egyetlen faramuci kóddá redukálta a helyszínt, az úgynevezett valóságvonatkozást, így lett a kelet-magyarországi faluból GPS-koordináta-számsor a Nincstelenek című regényhez tartozó felütésben. A mélyszegénység és a számkivetettség már-már elviselhetetlen lélekrajza és mementója a szerző tragikus halála előtt egy évvel, 2013-ban jelent meg, vált az év legfontosabb művévé, és tette Borbély Szilárdot széles körben ismert, megkerülhetetlen kortárs szerzővé. A magát lírikusként aposztrofáló Borbély a rámért sorsból sok műfajú világot teremtett. Regény, vers, színpadi mű hordozza magán a szerző összetéveszthetetlen kézjegyét, a magát összeszorított foggal megtartó, kiábrándult ember vallomásait. Precíz megfigyelései, világlátása, emberismerete színpadra kívánkozik. Ahogy a szinte élete végéig otthont és egyetemi katedrát jelentő Debrecen színháza, a Csokonai is több drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot, vagy 2015 januárjában – a budapesti Katona József Színház Az olaszliszkai című előadásával egy időben – az Akár Akárki című zenés-táncos-amoralitást, amit ezúttal a Szkéné tűz műsorára Horváth Csaba rendezésében, a Forte Társulat előadásában.

Borbély színpadi műfaj-meghatározásai különösek és újszerűek: szerepel közöttük teológiai-politikai revü, a görög drámát idéző, és azt keserűen megcsavaró sorstalan dráma, ami pedig az Akár Akárkit illeti, ámoralitásként definiálja azt, előrevetítve ezzel a morál, a szolidaritás, az emberség, a hit teljes hiányát. A leszámolások, kivégzések, véletlenek következményeként bekövetkező halál a középkori moralitásdrámák végletekig lecsupaszított, kifordított és kiüresedett világában jelenik meg. Ezúttal még jelzésértékűen sincs esély egyetlen GPS-koordinátára szűkíteni a helyszínt, a mai valóságot groteszkül tükröző jelenetek az egyetemes emberi állapotokat vázolják fel. Legyen szó Borbély írásaiban személyes vagy általános tapasztalásairól, gondolatai örökérvényűségükben torokszorítóan aktuálisak. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a Szkénével éppen egy napon, november 18-án mutatja be a Nincsteleneket a dunaújvárosi Bartók Színház a Szkénéből is ismert (Rozsda, 2019 november) Horváth János Antal rendezésében.

„Az egyik leg­fon­to­sabb ilyen „vá­ra­ko­zó lis­tás” szín­pa­di al­ko­tó Bor­bély Szi­lárd. Köl­tői élet­mű­ve már szé­les kör­ben be­fo­ga­dott és el­is­mert, el­mé­le­ti, kri­ti­kai szin­ten is mély­re­ha­tó­an fel­dol­go­zott, ez azon­ban nem ér­vé­nyes drá­mai al­ko­tá­sa­i­ra. Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben, 1998-tól má­ig, meg­szü­le­tett egy tit­kok­kal te­li, je­len­tős szín­pa­di élet­mű, két em­lé­ke­ze­tes ál­lo­más­sal; az 1998-as A kamera.man deb­re­ce­ni stú­dió­szín­pa­di be­mu­tat­ko­zá­sá­val, Pinczés Ist­ván ren­de­zé­sé­ben. (...) 2009-ben, szin­tén Deb­re­cen­ben a nagy­szín­ház­ban ke­rült szín­re egy­ön­te­tű kri­ti­kai el­is­me­rés­sel és vissz­hang­gal a Ha­lot­ti Pom­pa, amely azon­ban nem önál­ló szín­pa­di mű, ha­nem Bor­bély Szi­lárd kü­lön­bö­ző köl­tői-pró­zai és szín­pa­di írá­sa­i­ból Vidnyánszky At­ti­la ál­lí­tot­ta ös­­sze és ren­dez­te, az ő sa­já­tos, lá­to­má­sos, szür­re­a­lis­ta szín­pa­di nyel­vén. E két elő­adás kö­zött azon­ban szin­te tel­jes a csönd a drá­mák kö­rül. (Fel­ol­va­sá­sok, rá­di­ós be­mu­ta­tók, egy Akár Akár­ki szín­pa­di kí­sér­le­te tö­ri meg né­ha-né­ha a hall­ga­tást.) Úgy tű­nik, a szín­há­zak még nem ta­lál­ták meg a kul­csot, az ér­vé­nyes be­széd­mó­dot Bor­bély szín­há­zi gon­dol­ko­dás­mód­já­nak au­ten­ti­kus meg­szó­lal­ta­tá­sá­hoz. (...) Öt je­len­tős drá­ma szü­le­tett ed­dig Bor­bély mű­he­lyé­ben; a már em­lí­tett A kamera.man (1997), az Akár Akár­ki (2003–2009), a Sze­münk előtt vo­nul­nak el (2001–2010), a Szól a ka­kas már (2004–2010) és Az Olaszliszkai (2008–2011). Mind­egyik szö­veg új- és új dra­ma­tur­gi­ák­kal, új mű­faj­ok­kal kí­sér­le­te­zik, mint­ha az író örö­kös ku­ta­tás­sal pró­bál­ná meg­ta­lál­ni a szá­má­ra meg­ada­tott leg­fon­to­sabb szín­pa­di be­széd­mó­dot, ki­fe­je­zé­si for­mát. S ami még fon­to­sabb: több­je­len­té­sű, több­ér­tel­mű, rej­té­lyek­kel, el­hall­ga­tá­sok­kal, bi­zony­ta­lan­sá­gi té­nye­zők­kel meg­al­ko­tott szö­ve­gek ezek, ame­lyek­nek a szín­pa­don kell meg­ta­lál­ni a meg­va­ló­sí­tás, a meg­fej­tés ér­vé­nyes mód­ját, a szö­veg­meg­szó­la­lás hi­te­les­sé­gét, az adott szín­ház adott al­ko­tó­i­nak vá­la­szát, az adott konk­rét tér­ben és idő­ben. Ahány drá­ma, an­­nyi ti­tok­za­tos­ság.” – Radnóti Zsuzsa: A titokzatos Borbély Szilárd-drámák

Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd Budapesten most először bemutatott drámájának egyik szereplője, hogy aztán egy-egy rövid egyfelvonásos erejéig a fogyasztói társadalom tipikus, elsősorban (kül)városi alakjai is feltűnjenek az élet színpadán, majd ugyanilyen váratlanul el is merüljenek a feledés színházi süllyesztőjében. Arcukon Akárkimaszkkal.

Az amoralitásként aposztrofált színdarabban a középkori moralitás allegorikus figurái színházi szerepekké változnak. S mint ilyenek, dramaturgiai funkcióvá redukálódnak – a szerző meghatározása szerint: „a jelenetekben három aktív cselekvő vesz részt: Beszélő, Ellenlábas, illetve Rezonőr”. Minden esetben azt tükrözik, ahogyan funkcióvá, fogyasztóvá, konzumlényekké redukálódnak e posztmodern társadalom tagjai.

A történeteket a halál motívuma köti egymáshoz. Borbély egy színházi előadás keretein belül képzeli el a „testet öltött” Halált, azaz a színház segítségével testet ad a Halálnak, és hogy a megtestesülés gesztusának hangsúlyt adjon, állandóvá teszi annak színpadi jelenlétét. A bizarr helyzet következtében folyamatosan érzékelhető az elszámolás kényszere. A szélsőséges hangulatú jelenetekben rendre visszatér a szembesülés, az élet átértékelésének motívuma.  Az állandóan jelenlévő Holttest az állandóság és a ciklikusság érzetét is biztosítja. A mű folyamán több szereplőt is elér a halál: Lecsúszott Értelmiségit, akció-vadász Beteges Nőt, Tőzsdéző ügynököt, Jehova Tanúját, Banki Alkalmazottat, Pénzbehajtót és még a színházi Takarítónőt is. Akárkit.