Kiváló szólistákkal, öt bérleti sorozattal, különleges koncertprogramokkal várja a közönséget az ország egyik legnagyobb szimfonikus együttese.
Száznégy zenekari művészével az ország egyik legnagyobb szimfonikus együttese, a Szegedi Szimfonikus Zenekar szeptember 3-án ünnepélyes társulati üléssel megkezdte az évad művészi munkáját. A gazdag programot Gyüdi Sándor igazgató és Dubóczky Gergely művészeti vezető ismertette a tagsággal és a sajtó képviselőivel. „Az év zenekari művésze” díjat Atyimó Ferenc tubaművész vehette át dr. Binszki József alpolgármestertől.
„Zenekarunk június közepén zárta az előző évadot, de nyáron sem pihentünk. A Szegedi Szabadtéri Játékok keretében két teltházas koncertet adtunk: Puccini és a szerelem című, a száz éve elhunyt komponista hat operájának részleteit tartalmazó műsort én dirigáltam, majd Dubóczky Gergely vezényelte a Péter Bence zongoravirtuóz szimfonikus koncertjét. Közreműködtünk a Rebecca című musicalben és Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájában, majd Szent István-napi hangversenyt játszottunk Hódmezővásárhely főterén.” – emlékezett vissza a nyári szezonra Gyüdi Sándor igazgató.
A most kezdődő évadban a zenekar öt bérleti sorozatot indít. Két szimfonikus sorozata, a Fricsay- és a Vaszy-bérlet hét–hét hangversenyét a Szegedi Nemzeti Színházban és a szegedi dómban, a Vasárnapi matiné és a Csokimatiné négy–négy programját a Korzó Zeneházban játssza. Az évad újdonsága a Kisszínházban meghirdetett, klasszikus és preklasszikus műveket tartalmazó, négy hangversenyből álló sorozat, az Esterházy-bérlet. A bérleti sorozatok leghangsúlyosabb karmestere, Dubóczky Gergely művészeti vezető nyolc hangversenyt dirigál, Gyüdi Sándor igazgató öt, Pál Tamás négy koncerten lép a karmesteri dobogóra.
Vendégkarmesterként többek között Hontvári Gábor és a tavalyi I. Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny győztese, Gabriel Hollander vezényel. Szólistaként koncertezik a zenekarral többek között a trombitavirtuóz Sergei Nakariakov és a neves klarinétos, Wenzel Fuchs, Palojtay János és Kiss Péter zongoraművész, Schöck Atala énekművész, valamint a zenekar két koncertmestere, Kosztándi István és Behán László Dezső. A műsorfolyam Mahler II. szimfóniájával indul és Händel Messiásával zárul.
„Művészeti vezetőként ez a második évadom a Szegedi Szimfonikus Zenekarnál, boldog és büszke vagyok, hogy ilyen tartalmas évaddal várhatjuk idén is közönségünket. A kiváló szólisták mellett rengeteg népszerű és különleges művet hallgathatnak meg a koncertlátogatók.
Az évadnyitó Mahler-szimfónia után októberben párhuzamba állítjuk Vivaldi és Piazzolla négy évszakot megjelenítő kompozícióját. A népszerű bécsi klasszikusok mellett lesz koncert, amely Sibelius és Schumann közös vonásait firtatja, a Halottak napját Dvořák Stabat Matere teszi emelkedetté, májusban pedig megidézzük a századforduló Párizsának hangulatát, hogy csak néhány témát kiemeljek.
A nagyromantikus repertoár mellett izgalmas kortárs műveket is hallhat majd a közönség. Esterházy-bérletünkben Fenyő László amellett, hogy Vivaldi G-dúr és h-moll csellóversenyét játssza, karmesteri szerepben is feltűnik A halál és a lányka című Schubert-kompozíció vonószenekari átiratát dirigálva. Különleges várakozással tekintek a bérlet utolsó koncertje elé, melyben Mácsai Pál és Kerekes Éva Haydn A Megváltó hét utolsó szava a keresztfán című művéhez Esterházy Péter Hét utolsó szó című írását olvassa fel, melyet a szerző az én felkérésemre alkotott 2014-ben. A koncert mellé kiállítást is tervezünk, hiszen Nádler István ehhez az előadáshoz kapcsolódva megfestette a szintén Hét utolsó szó címet viselő festménysorozatát.” – fejtette ki Dubóczky Gergely, a zenekar művészeti vezetője.
A zenekar a bérleti sorozatokon kívül számos alkalommal lép koncertpódiumra. Várhatóan mintegy harminc koncertet ad általános iskolásoknak a Lázár Ervin Program keretében, közreműködik a Vántus István Kortárszenei Napokon, a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon és több jótékonysági hangversenyen, A Magyar Klasszikus Zene Napján kortárszenei koncertet ad.
Fontos missziója a határon túli magyar területeken való koncertezés: ősszel vendégszerepel Aradon, és kortárs magyar zeneszerzők műveit játssza a vajdasági Magyarkanizsán. Szintén az évad őszi felében kerül sor az első fővárosi vendégszereplésre: az Olasz Kultúrintézetben, Dante-fesztivál keretében Mendelssohn Olasz szimfóniáját dirigálja Dubóczky Gergely.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar jelenti a Szegedi Nemzeti Színház gazdag zenés színházi kínálatának bázisát. Új operabemutatóként a Pillangókisasszony és a Varázsfuvola kerül színre, koncert-szerűen hallható lesz a Bánk bán, a Parasztbecsület és a Bajazzók. Az évad operett-premierje a Marica grófnő, az új musical-produkció a My Fair Lady. A tavalyi év sikeres előadásai közül műsoron marad a Manon Lescaut és a Hegedűs a háztetőn.