Elkészült a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramja. Idén a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekthez is kapcsolódó fesztiválon hét nagyszínpadi és hét kamaraszínházi produkció száll versenybe június 3. és 12. között.
Elkészült a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramja. Idén a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekthez is kapcsolódó fesztiválon hét nagyszínpadi és hét kamaraszínházi produkció száll versenybe június 3. és 12. között.
Bár a szakértők szerint a legtöbb Oscar-szavazat már beérkezett az Amerikai Filmakadémia tagjaitól, a díj egyik nagy esélyese, A bombák földjén egy ostoba" húzás miatt bukhat el, mivel egyik producere negatív kampánnyal akarta előtérbe tolni a filmet.
Fegyveres rendőrök vittek el két fiatalt egy belvárosi lakásból, miután több lövést adtak le egy macskára.
A folyamat célja, hogy az asztrológiát gyakorlók, azzal ismerkedők, azt tanulók, illetve praktizáló asztrológusok mélyítsék tapasztalati ismeretanyagukat, s azt intuitív megismerésen alapuló és saját élményű tudássá is bővítsék.
Mindennek keretében eme megszentelt tudományt segítségül hívjuk a direkt módú önismerethez. Ez az elsősorban gyakorlati kurzus, ami szeptembertől - a tervek szerint - június végéig tart (havi két egész nap hétvégén). Nem ad semmiféle "végzettséget" vagy dokumentumot, ezen bárki részt vehet, aki elfogadja a játékszabályokat és alapszinten ismeri az asztrológia rendszerét, valamint nem áll a folyamatban való részvételt kizáró pszichoterápiás vagy gyógyszeres kezelés alatt, nincs valamilyen súlyosabb személyiségzavara. (Ilyen jellegű gondok esetén van lehetőség személyes beszélgetésre a műhelyt vezető asztrológussal).
A kurzus során dolgozunk önismereti, személyiségfejlesztő módszerekkel, az asztrológia rendszerének felhasználásával alkalmazunk olykor pszichodráma eszközöket is, hogy jobban megértsük, tudatosan átéljük saját horoszkópunkat, egy fontos időminőség radixát, vagy bármely lényeges konstellációt. Lesznek elemzési gyakorlatok, elmélet és úgynevezett asztrológiai terepgyakorlatok is.
Csatlakozási, bekapcsolódási lehetőség bármikor van ha a részvételi feltételeket elfogadod.
Tandíj: 1 nap 6.000 forint, jelenleg hozzám képzésbe járó tanítványoknak 5.000 forint.
Fizetési rend: mindig előre 2 napot szükséges befizetni, azaz nem tanítványoknak 12.000 forintot, tanítványoknak 10.000 forintot.
A csoportlétszám körülbelül 15-25 fő között várható, kérlek, a saját horoszkópodat, illetve azokat a radixokat, amikkel szeretnél foglalkozni legalább 10-15 példányban lemásolva hozd magaddal, ezentúl csak könnyű öltözék, jegyzet és íróeszköz szükséges.
Jelentkezni lehet Kiss József Zsolt előadásain a helyszínen, írásban, olvasható névvel, telefonszámokkal, email címmel, valamint ugyancsak névvel, telefonszámmal a kisjzsolt@freemail.hu email címen, továbbá elsősorban sms-ben a 20/94-94-007-es telefonszámon. Ha valakinek kérdése van, akkor azt lehetőleg az előadásokon személyesen tegye fel; ha ez nem lehetséges, akkor sms-ben vagy a telefonszám üzenetrögzítőjén megadott időszakokban telefonhívással; ha mailben teszel föl kérdést, a telefonszámod is add meg.
Időpontok:
2010. február 14., vasárnap 11:00!-kb. 18:30-19:00 óráig
2010. április 11., vasárnap 10:00-kb. 18:00
Helye: VI. ker. Budapest, Andrássy út 124. I. emelet/színház terem
(Az Oktogontól a Hősök tere felé tartva bal oldalt az Andrássy út és a Hősök tere sarkán egy villaépület)
Szeretettel várok minden érdeklődőt és önismeretben érintett résztvevőt!
Kiss József Zsolt
20/94-94-007
E-mail: kisjzsolt@freemail.hu
2010. március 20., szombat 19:00
Előadás: Életünk harmonikus megélésének lehetőségei a közeljövő és a „2012-es bolygóállások” tükrében.
Helye: VI. ker. Budapest, Soter Ezoterikus Klub és Teázó (Dessewffy-Jókai u. sarok), Telefon: 331-8186

Ezen az előadáson alapvetően arról lesz szó, hogy hogyan
tudjuk teremteni úgy a sorsunkat, hogy az a fejlődésünket és
a valódi „boldogulásunkat” szolgálja minden értelemben, és
azért felelősséget is tudjunk vállalni, sőt nemcsak önmagunk
felé, hanem más lények irányába is. Minderre különösen nagy
szükség van már most és lesz a következő években, amire rámutatnak az előttünk álló konstellációk. Erről is lesz szó közérthető formában és természetesen arról a nehéz bolygóállásról, ami csúcspontját idén nyáron éri el. Minderre hogyan készülhetünk föl, mit tehetünk, hogy ez az időminőség betöltse a feladatát, és hogyan állhatunk hozzá tudatilag, lelki értelemben a lehető legüdvösebben? Mindezekre keresi a választ az előadás a Soterben.
A tél végére egyre több éhező farkas jár be portyázni Kárpátalja hegyvidéki falvaiba.
2010. március 13., szombat 19:00
Előadás: A „tudatos” párválasztás, a társkapcsolat harmonikus megélése a fejlődésünk érdekében.
Helye: Budapest, VII. ker., Darshan Jógastúdió, Vörösmarty u. 20. III. emelet, 77-es kapucsengő (Vörösmarty-Király utca sarok)
Szervezők: Janicsek Zsolt, 20/981-9188; Bartsch Gabriella, 20/421-8464
A társkapcsolat, párválasztás örökzöld téma, azonban
mindenki számára nyilvánvaló, hogy jelentős tendencia a
nagyon sok válás és szinte általánossá váló párkapcsolati
problémák, amik gyakorlatilag társadalmi gondokká nőtték ki
magukat. Mindezzel párhuzamosan pedig megmutatkozik, hogy a világunkban nem alapvetően pénzügyi-gazdasági vagy politikai válság van, hanem lélektani-spirituális. A társadalmat pedig a család építi föl, a családnak az alapköve pedig a társkapcsolat. Ha pedig valaki még mélyebben ráérez az idő minőségére, akár azt is érzékelheti, hogy az utóbbi időben nagyon sok válságban lévő párkapcsolat képes volt újraszerveződni. Ugyancsak nagy számban szétmentek kapcsolatok, és van egy olyan jellege ennek az időszaknak, hogy nagyon sok férfi és nő egymásra talál, olyanok, akik eddig más alapon kapcsolódtak. Mindez szellemi szempontból összefüggésben lehet a Föld tudatának változásával és az előttünk álló időminőség feladatával. Ez az előadás arról szól, hogy hogyan tudunk nyílt szívvel és tudattal, kellő önismerettel nyitott lenni egy társkapcsolatra, illetve abban valódi szeretetmunkát végezni, hogy a társkapcsolat betöltse a feladatát, avagy miként tudunk a lehető legboldogabban lenni és fejlődni is egymás mellett, egymás által alapvetően önmagunkért, egymásért és végső soron mindenkiért egy társkapcsolatban.
Spencer Tunick amerikai fotóst kérték fel, hogy örökítse meg, ahogy együtt meztelenkednek a melegek a heteroszexuálisokkal.
A New York-i Sony Bulding tulajdonosát 25 ezer dollárra büntethetik az eset miatt.
Márciusi program:
2010. március 5., péntek 17:00-21:00
A budapesti asztrológiai iskola I. évfolyama
Helye: VII. ker. Budapest, Szebb Életért Agykontroll
központ; Fiumei út 4. (Keleti pályaudvarnál, a felüljárótól
balra, a Baross tér sarkán, a Baleseti Intézettel szemben).
Telefon: 488-0118, 0620/969-0059
2010. március 6., szombat 10:00-kb. 18:00
A budapesti asztrológiai iskola I. évfolyama
Helye: VII. ker. Budapest, Szebb Életért Agykontroll Központ; Fiumei út 4. (Keleti pályaudvarnál, a felüljárótól balra, a Baross tér sarkán, a Baleseti Intézettel szemben).
Telefon: 488-0118, 0620/969-0059
2010. március 8., hétfő 17:00
Előadás: A szabadulás lehetőségei belső rabságainkból, függőségeinkből mindennapi megélésünkben.
Helye: Szolnok, Elixír Klub, Tisza mozi, Tiszapart út 4.
Szervező: Karsai Katalin, 20/418-1673
2010. március 9., kedd 18:00
Előadás: Önismereti lehetőségeink mindennapjainkban egyedül és segítséggel…különösen az emberiség előtt álló változások tükrében, ami már elkezdődött
Helye: Békéscsaba, Ifjúsági Ház, Derkovits sor 1.
Szervezők: Havasi Éva, 30/588-8813 vagy 70/465-0325;
Papp Gábor, 70/946-9595
2010. március 10., szerda 18:00
Előadás: A betegségek lelki háttere, egészség szellemi értelemben.
Helye: Románia, Erdély, Nagyvárad
Nagyváradi Magyar Diákszövetség, Saspalota, Egyesülés tér (románul: Piata Unirii)
Szervező: Havran Gábor 00-40-744-600-980
2010. március 13., szombat 19:00
Előadás: A „tudatos” párválasztás, a társkapcsolat harmonikus megélése a fejlődésünk érdekében.
Helye: Budapest, VII. ker., Darshan Jógastúdió, Vörösmarty u. 20. III. emelet, 77-es kapucsengő (Vörösmarty-Király utca sarok)
Szervezők: Janicsek Zsolt, 20/981-9188; Bartsch Gabriella, 20/421-8464
2010. március 13-14-15., szombat-vasárnap-hétfő 10:00-kb. 18:00
Az önismereti kommunikációs tréning első három napja.
(Az első nap biztos a 10 órás kezdés, kérjük a 9:45-ös megérkezést, a további napok kezdése a csoporttal való megbeszélés alapján módosulhat, ill. a napok vége időpontja pedig többször változhat a nap ritmusától, az elvégzett munkától függően).
Az önismereti kommunikációs tréning egészéről a „Kommunikációs tréning” írásban lehet olvasni.
Helye: VI. ker. Budapest, Andrássy út 124. I. emelet/színház terem
(Az Oktogontól a Hősök tere felé tartva bal oldalt az Andrássy út és a Hősök tere sarkán egy villaépület).
2010. március 20., szombat 19:00
Előadás: Életünk harmonikus megélésének lehetőségei a közeljövő és a „2012-es bolygóállások” tükrében.
Helye: VI. ker. Budapest, Soter Ezoterikus Klub és Teázó (Dessewffy-Jókai u. sarok), Telefon: 331-8186
2010. március 20-21., szombat-vasárnap 10:00-kb. 18:00
Az önismereti kommunikációs tréning következő két napja.
Az önismereti kommunikációs tréning egészéről a „Kommunikációs tréning” rovatban lehet olvasni.
Helye: VI. ker. Budapest, Andrássy út 124. I. emelet/színház terem
(Az Oktogontól a Hősök tere felé tartva bal oldalt az Andrássy út és a Hősök tere sarkán egy villaépület).
2010. március 22., hétfő 18:00
Előadás: India spiritualitása – s ennek kapcsán a szellemi gyakorlás lehetőségeiről hétköznapjainkban.
Helye: VI. ker. Budapest, Csillagszövetség, Jókai u. 13. (Dessewffy utca sarok)
Szervező: Hamburger Réka, 30/290-2809
2010. március 27-28., szombat-vasárnap 10:00-kb. 17:00
A budapesti pszichodráma csoport hétvégéje.
(A pszichodráma csoportról és az egész folyamatról minden információt a „Néhány gondolat a pszichodrámáról” külön rovatban lehet olvasni).
Vezeti: Montvay Judit és Kiss József Zsolt
Helye: XIII. ker. Budapest, Hermann Ottó Általános Iskola
(Pozsonyi út-Radnóti Miklós utca sarok, a recepción megmondják, hogy melyik terem).
2010. március 28., vasárnap 17:30
Előadás: Az asztrológia mint ön- és sorsismereti út, avagy eme megszentelt tudomány hogyan segíthet mindennapi problémáink megoldásában?
(Ez egy egész napos asztrológiai rendezvény. Kiss József Zsolt előadása külön is meghallgatható. Az egész napról pedig az említett telefonszámokon és a Trigon Új Energia Központ honlapján az érdeklődők kaphatnak bővebb információt).
Helye: Trigon Új Energia Központ, VII. ker. Budapest, Csengery u. 15.
Szervezők: Uttó Katalin, 30/871-0483; Kubus Mária, 30/407-6110
Telefon: 413-1389
2010. március 31., szerda 19:00-21:00
Előadás: Asztrológiával a tudatosság útján, avagy mint önismereti és szellemi ösvény.
A Szintézis Szabadegyetem rendezvényeként
Helye: Trigon Új Energia Központ, VII. ker. Budapest, Csengery u. 15.
Szervezők: Paulinyi Tamás, 30/589-5482; Fürjes Katalin, 20/49-55-666
Telefon: 413-1389
A TAKE FIVE bemutatja:
BUDAPEST – BACAU RETOUR
Hamisítatlan határátlépő mulatság szerbától horáig.
Feszes ritmusok, tempó és lendület Moldvából egyenesen a talpad alá!
Utána román zenei kortúra DJ Snare-rel.
Parkold le a DACIA-t és gyere!
Időpont: 2010. március 6. szombat 21:00
Hely: TAKE FIVE Bp. Paulay Ede u. 2.
Jegyár: 1000 HUF
Fellépők: Bácsi Gyurka és Barátai, Fanfara Complexa, DJ Snare
BÁCSI GYURKA
Falusi és városi zene Moldvából, a kétszeres FRINGE-díjas zenekartól.
Kétszer lefőzött talpalávaló!
www.myspace.com/bacsigyurka
Lázár Zsófi – dob
Lipták Dániel - hegedű
Móser Ádám – harmonika, duda
Móser Tamás – koboz
P. Szabó Dániel – cimbalom
FANFARA COMPLEXA
Kortárs folkmuzsika moldvai és balkáni forrásokból dzsesszer hozzáállással.
Hallgatni sem utolsó, de úgysem lehet tánc nélkül megúszni…
www.myspace.com/fanfaracomplexa
Bede Péter – altszaxofon
Sófalvi Kiss Csaba – tenorszaxofon
Róka Szabolcs – koboz
Balogh Kálmán - cimbalom
Novák Csaba – basszusgitár
Benke Felix – dob
PARTY POPULAR.RO
A ZUBOLY ELECTRIC-ből ismert DJ SNARE-rel
manele -beatbox-etno-nunta
21:00 – 01:00 MOLDVAI TÁNCHÁZ (Bácsi Gyurka, Fanfara Complexa)
01:00 – PARTY POPULAR.RO (DJ SNARE)
További információ:
www.take5.hu
www.bbretour.blogspot.com
Médiatámogató: www.cseppek.hu
James Cameron filmje újabb mérföldkövet lépett át Magyarországon az InterCom közleménye szerint: szombaton megvásárolták rá az egymilliomodik mozijegyet.