Az első könyv 2007-ben jelent meg, a második megjelenésének dátuma még nem ismert.
Az első könyv 2007-ben jelent meg, a második megjelenésének dátuma még nem ismert.
Richard Lugner osztrák vállalkozó a kilencvenes évek eleje óta minden évben meghív egy dekoratív hírességet a bécsi operabálba. Idén Lindsay Lohanre esett a választása.
A zavargásoktól való félelemnek semmi köze az Avatar kínai terjesztésében beálló változásnak, vagyis, hogy napokon belül csak a 3D-s változatot vetíti a forgalmazó - ez derül ki a külföldi szakemberek véleményéből és egy szerdai hivatalos kínai megnyilatkozásból is szemben a korábbi hírekkel.
A rendező ügyvédei azzal érvelnek, hogy Polanski már 42 napot letöltött börtönben, amennyi a vádalku szerint a hetvenes években járt neki. A későbbi ítélethirdetés elől is csak azért szökött meg, mert úgy tudta, a bíró a vádalku megszegésére készül.
Bár a magyar Antal Nimród neve is szóba került, végül Marc Webb kapta a lehetőséget, hogy megrendezze a sorozat negyedik részét.
A bejelentést egy nappal azután tették meg, hogy James Cameron scifije megkapta a legjobb filmnek járó Golden Globe-ot.
Pénteken este bárki megmérkőzhet Polgár László mesteredzővel, aki a saját találmányát, a csillagsakkot mutatja be a Párisi udvarban a Magyar Kultúra napján.
Az amerikai író közel hetven könyvet írt legismertebb figurájáról, a Spenser nevű magányomozóról.
Megoszlik az amerikai kritikusok véleménye, hogy ki az esélyesebb a legjobb filmnek járó Oscarra a feburári díjátadón, de legtöbben vagy James Cameronra, vagy Kathryn Bigelow-ra tippelnek.
Mindnyájunknak adódnak nehéz ellentmondásos időszakai. Ilyenkor szükség van a körülöttünk álló emberek segítségére, a barátokra, a családtagokra. Azonban ez sokszor nem elég, hisz valamikor éppen ővelük kapcsolatosak a kérdéseink. Ekkor merül fel bennünk az a gondolat, hogy máshol keressünk megoldást.
Elmaradt a konyak Edgar Allan Poe baltimore-i sírjáról, amelyre eddig minden évben az író születésnapjának hajnalán került ajándék ismeretlen csodálójától.
Eric Segal tucatnyi regényt írt, de egyik sem lett olyan sikeres, mint a Love Story. Hetvenkét évet élt.