Meztelen testek és apró pöttyök hozták meg a sikert.
2012. május 24-én nyílt meg a DebilReál Diagnosztika (DRD) első nyilvános workshop-ja az irodalmi és művészeti projekteket is rendszeresen bemutató Pepita Ofélia Bárban.
Kevesen tudják, hogy van egy őskori festékbánya a Veszprém melletti Lovason. Még kevesebben tudják, hogy hasonlót eddig a világon egyedül Afrikában találtak.
Wagner-mű rendezőjeként a Budapesti Wagner-napokon, a Művészetek Palotájában debütál Matthias Oldag. Vasárnap az ő elképzelései alapján mutatják be a zeneszerző korai operáját, a Tannhäusert.
Hivatalosan is kiderült, hogy sem magyar túlélője, sem magyar áldozata nem volt a Titanic tragédiájának, a hajó utasai és személyzete között nem volt magyar nemzetiségű.
A két évvel ezelőtt elhunyt Végvári Tamásra emlékeznek az Örkény Színházban: vasárnap este 7 órakor a közönség a Galócza című előadás felvételét láthatja, amelyben a címszerepet játszotta a színész.
Lázasan készülődik a brit nemzet II. Erzsébet trónra lépésének hatvanadik évfordulójára, ám eközben érdemes egy pillantást vetni a szigetország történetének első gyémántjubileumára.
Szabó István Az ajtó című filmje is versenyben lesz a 34. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte csütörtökön Pjotr Sepotyinnyik, a fesztivál egyik igazgatója.
A Crazy Stylez koncertsorozat következő eseményeként Big Daddy Kane Grammy-díjas amerikai rapper lép színpadra június 15-én a fővárosi Akváriumban (ex Gödör)
Június 2-án egy különleges, egyszeri, thai-magyar koprodukcióban készülő akcióval zárja kapuit az Artus Stúdió. A „Ma itt moradok” című estét egy ramakien - háromnapos thai tradicionális mozgástréning előzi meg, amit Janaprakal Chandruang (Pichet Klunchun mestere) vezet majd.
Az alternatív koncertzenekarok legfontosabbjait bemutató rendezvény idén is számos kuriózumot hoz el az orfűi tó partján elterülő Panoráma Campingbe.
Jenkins ismét bizonyította tehetségét, bár kissé morbid munkáit nem mindenki kedveli.