Az Öraefa ezer év óta csak kétszer tört ki, 1362-ben és 1727-ben, most szokatlan szeizmikus aktivitást mutat.
Az Öraefa ezer év óta csak kétszer tört ki, 1362-ben és 1727-ben, most szokatlan szeizmikus aktivitást mutat.
2011. októberében nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót.
Díjugrató versenyekkel kezdődött szerdán a Nemzeti Vágta programsorozat a budapesti 56-osok terén felépített Széchenyi pályán.
A világhírű művész készített Beatles lemezborítót, ábrázolta Tony Blairt cowboyként és más műveivel is komoly inspirációt adott az utókornak.
A Forbes Magazin kiszámolta, ki kereste a legtöbb pénzt tavaly a szórakoztatóiparban. Nagyon meglepő eredmény született.
A zeneszerző saját műveiből állít össze koncertet, mely Liszt szerelmének írott leveleit kíséri, „zenésíti” meg.
"Pillanatokon belül" feleségül veszi amerikai menyasszonyát Sir Paul McCartney - legalábbis a 69 éves Beatles-legenda barátai szerint.
Az új tulajdonos galériát akar csinálni a zsidó templomból.
Az előadás rendezője Horányi László mv. , Ivácson László a vezető koreográfusa az Erdélyország az én hazám című előadás felújított változatának, melyet szeptember 11-16 között több magyarországi helyszínen láthat a nagyérdemű.
Az estek házigazdái: Katona Erika és Kátai István
Az ötszörös Grammy-díjas, két Ivor Novello-díjat nyert Amy Winehouse nevét az elmúlt hat-hét évben tanulta meg a zenére odafigyelő világ.
Az irodalomban és a filmekben is gyakran szembesülünk a militáns jellegű közegben terjengő brutalitással és erőszakkal. Bizonyos helyeken a valóságban sincs másképp.
Van aki csak betárazni szeretne, de akad, aki ért is a borokhoz. Az űrből jött nyúl rozéval kínál, a kupola látványa pedig sokakat felvidít. A borfesztivált idén sem lehetett kihagyni.