A burkolóelem pénteken vált le a tavaly szeptemberben átadott épület faláról, legutóbb decemberben történt hasonló eset.
A burkolóelem pénteken vált le a tavaly szeptemberben átadott épület faláról, legutóbb decemberben történt hasonló eset.
A Queen együttest a dalokon túl Freddie Mercury, az 1970-es, '80-as évek egyik legnagyobb sztárjának és legsikeresebb előadójának karizmatikus előadásai tették világhírűvé.
Szeptember 11-én 10 órától rengeteg izgalmas program várja a kicsiket és a nagyokat a Millenáris Fogadóban.
Egy szerencsés – és nagyon gazdag – rajongó megvásárolhatja Batman kocsiját.
A Bánk bán pénteki bemutatója után kedd este 7 órától újabb bemutatóval, ezúttal ősbemutatóval várta a közönségét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata.
Visszaengedték a szabad természetbe a világhírűvé vált császárpingvint, amely két és fél hónapja Új-Zélandon ért partot, mintegy háromezer kilométerre tévedve kolóniájától.
Folytatódik a Herzog-per Washingtonban. Az illetékes washingtoni bíróság ugyanis elutasította a magyar állam fellebbezését – így eredménytelennek bizonyultak azok az erőfeszítések, amelyekkel el akarták kerülni az amerikai bíróság döntését az évtizedek óta folyó restitúciós perben.
Csáki András második lett a gitárművészet egyik bölcsőjének és fellegvárának számító Spanyolországban, a Benicassimban 45. alkalommal megrendezett Francisco Tárrega Nemzetközi Gitárversenyen.
A homokozó elsősorban a gyerekek területe, most egy férfiaknak szóló verziót is megalkottak.
Az érintetlen fiatal lányoknak ingyenes belépőt biztosít a virág fesztivál.
Egy festékszóróval festette saját nevét a Grand Canyon egyik legnépszerűbb látványosságára egy fiatal férfi.
Olaszország közepén egy kis városka kikiáltotta függetlenségét és saját pénzt is nyomtatott, miután az olasz kormány megszorító intézkedései nyomán össze kellett volna olvadnia egy szomszédos várossal.