A fém vállfákat ruháink tárolásán kívül sok dologra lehet még használni. A skót művész most egy extrém változatát mutatta be az újrafelhasználásnak.
A fém vállfákat ruháink tárolásán kívül sok dologra lehet még használni. A skót művész most egy extrém változatát mutatta be az újrafelhasználásnak.
Mark Chapman üreges végű töltényeket használt John Lennon lelövéséhez, "mert azok pusztítóbb erejűek" - közölte internetes oldalán az NBC televízió a gyilkos vallomására hivatkozva.
Több mint száz kínai tudós nyújtott be közös panaszt a héten a nemrég kiadott modern kínai szótár szerkesztője ellen. Szerintük túl sok a latin betű a szócikkek közt.
Ritka csemegében van része a 69. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál közönségének: a Lidón mutatják be, mely a vallási szigoráról ismert Szaúd-Arábiában valaha forgatott első nagyjátékfilmje.
Két ókori színházi maszkra bukkantak a törökországi Mardin tartományban az Ilisu-gát építését megelőző leletmentő régészeti ásatások során.
A tavakat megkerülő kerékpáros rendezvények egyre népszerűbbek, a tavaszi-nyári velencei-tavi és balatoni kerülés után ősszel a Kis-Balatonnal és a Tisza-tóval is próbát tehetnek a résztvevők.
Két nőt brutálisan meggyilkoltak, majd vérükkel üzenetet írtak a falra. A megrázó eset felháborította az egész országot.
A bűnüldözésnek igencsak változatos eszközei vannak arra, hogy megakadályozzák, vagy megnehezítsék a betörők terveit, arról azonban ritkán hallani, hogy csecsemőket vetnek be az üzletek megóvása érdekében.
Legalábbis ezt állítja egy japán tudós, aki szerint a legendás festő munkái sokkal szebbek, ha figyelembe vesszük, mit lát bennük egy színvak.
A tudomány fejlődésének köszönhetően immár a harmadik marsjárónk landolt a vörös bolygón, most azonban civilizációnk egy másik csodás vívmányát, a zenét is magunkkal vittük. Az első olyan szám, amit más bolygóról sugároznak a Földre a Black Eyed Peas Reach for the Stars című slágere volt.