A gimnáziumi diákok olvasási készségeinek fejlesztése érdekében Bölcs diákok néven internetes vetélkedő indul Erdélyben.
A gimnáziumi diákok olvasási készségeinek fejlesztése érdekében Bölcs diákok néven internetes vetélkedő indul Erdélyben.
A gimnáziumi diákok olvasási készségeinek fejlesztése érdekében Bölcs diákok néven internetes vetélkedő indul Erdélyben.
Újra kiváltotta a nemzetközi közösség érdeklődését Magyarország, de sajnos ezúttal nincs okunk büszkének lenni.
Betörtek Madonna londoni házába. Az eset még márciusban történt, az elkövető a 30 éves Grzegorz Matlok volt.
A fiú a tükörből című darabjával a győri börtönben szerepelt tegnap a Spirit (Lélek) Színház két művésze. Előadásaikkal a „jó nagyköveteiként" a családon belüli erőszak ellen kínálnak terápiát és segítenek felfedni-feldolgozni a bűnöket.
A két éve elhunyt pop királya az elmúlt évben 170 millió dolláros – 36 milliárd forintos – keresetével ismét a Forbes listájának élén áll.
Az énekes és bandája éppen turnézik, így a koncertet el kellett halasztani.
Az ukrán Környezetvédelmi Minisztérium mintegy 53 millió forintnak megfelelő összeget különített el a beruházásra. Ez lesz Európa legnagyobb elkerített medverezervátuma.
A száz éve, 1911. október 26-án született Mahalia Jackson, a jellegzetesen amerikai vallásos műfaj, a gospel és a spirituálé királynője volt. Népszerűsége átlépte a faji és a műfaji korlátokat, a gospel első szupersztárja, a zene mindent legyőző hatalmának jelképe lett.
Magyarország legnagyobb „örömzenei” koncertsorozata a Millenárison!
A szeptembertől – minden hónap utolsó csütörtökén – jelentkező sorozat a pillanat varázsával bűvöli el a közönséget.
Adósságunk: Márai… 2011. november 9. és 13. között, mindennap 18 órától a Tabán moziban.