Decemberben került a boltokba a Pokolgép 1992-es albumának, a Vedd el, ami járnak újrakiadása. Ennek kapcsán beszélgettünk Kukovecz Gábor gitáros-zenekarvezetővel.
Decemberben került a boltokba a Pokolgép 1992-es albumának, a Vedd el, ami járnak újrakiadása. Ennek kapcsán beszélgettünk Kukovecz Gábor gitáros-zenekarvezetővel.
Elhunyt Ujfalussy József zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzor emeritusa. A Kossuth- és Széchenyi-díjas tudóst életének 90. évében, hosszú súlyos betegség után pénteken este érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Komor arcú hírességek és gyászos dallamokat játszó zenészek adták meg a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére péntek éjszaka rendezett nemzetközi adománygyűjtő műsor alaphangját, de a gála a karibi ország új életre keltését célzó reményteli felhívással ért véget.
Elutasította a Roman Polanski ügyében eljáró amerikai bíró, hogy távollétében ítélkezzenek a liliomtiprással vádolt Oscar-díjas filmrendező felett, amint azt a svájci házi őrizetben tartott Polanski ügyvédei kérték.
A szupercsapat visszatér – de nagyon más lesz, mint volt. A szupercsapat (The A-Team, hazai bemutató: augusztus) az egyik legnépszerűbb amerikai tévésorozat volt a nyolcvanas években, hősei, a négy vietnami exkatona kultikus tisztelet tárgyaivá váltak.
Hosszú idő után új albummal jelentkezik Danielle Spencer, Russell Crowe felesége. Az énekesnő azzal indokolja a nagy kihagyást, hogy a család miatt nem volt ideje stúdióba vonulni.
A januári alkalommal a stúdióban az önismereti módszerekről, az azok között való eligazodásról beszéltünk. A mostani alkalommal ezt a folyamatot továbbvisszük, ám akit külön ez a téma érdekel, ez az előadás is kerek egész lesz.
A mozielőzetesek általában arra valók, hogy a néző el tudja képzelni, miről szól majd a film. De Christopher Nolan ritkán csinálja úgy a dolgokat, mint mások.
Száztíz éve, 1900. január 25-én született Fekete István József Attila-díjas író, a Tüskevár, a Vuk, a Koppányi aga testamentuma című regények szerzője.
Elhunyt Jean Simmons brit filmszínész, nagy történelmi filmek hősnője. 80 évesen, Santa Monica-i otthonában pénteken érte a halál. Tüdőrákban szenvedett.
Az már korábban kiderült, hogy Sir Anthony Hopkins nem rossz zeneszerző – két szimfóniát írt eddig – , most pedig azzal sokkolja szigetországbeli rajongóit, hogy festőként is bemutatkozik.
Húsz éve, 1990. január 25-én halt meg Ava Gardner amerikai filmsztár, a múlt század közepének szexbálványa.