Ki akarta dobni a képeit, de most 5-10 millió forintot fizetnek értük.
Ki akarta dobni a képeit, de most 5-10 millió forintot fizetnek értük.
Veszélyben az uniós támogatás Budapest Világörökségéért Alapítvány szerint, mivel rossz minőségben újították fel a budai rakpart támfalát.
A sztrájkbizottság január végén a jövedelemcsökkentés ellen tiltakozik. Felmerült az is, hogy beszüntetik a munkát.
Majdnem három napig zenél folyamatosan a zalaegerszegi cipész. Az előző rekordert kórházba kellett vinni.
Megakadályozza Guy Ritchie Sherlock-filmjének folytatását a jogtulajdonos, ha a rendező összehozza benne a detektívet Watsonnal.
Teletömte magát gyógyszerekkel és leitta magát a huszonhat éves színésznő.
Jogsértő volt a pályázat, amin a Class FM elnyerte a frekvenciát a Danubius elől, mondta ki első fokon a bíróság.
Néhány évvel ezelőtt vette fel Michael Jackson és Lanny Kravitz azt a közös számot, ami nemrég szivárgott ki az internetre. Az örökösök leszedetnék.

Három évvel azután is zaklatják, hogy kutyaként ábrázolta Mohamed prófétát.
Az önkormányzat a fűtésszámlán spórol, mivel idén félmilliárddal szegényebbek.
Eddig ismeretlen dokumentumokat adnak ki a Vatikán levéltárából.