Sokféleképp lehet ünnepelni a rendszerváltás huszadik évfordulóját. Budapest lokálpatriótáinak íme egy javaslat: ünnepeljék a felújított Párisi Nagyáruházzal, az ország legszebb könyvpalotájával.
Sokféleképp lehet ünnepelni a rendszerváltás huszadik évfordulóját. Budapest lokálpatriótáinak íme egy javaslat: ünnepeljék a felújított Párisi Nagyáruházzal, az ország legszebb könyvpalotájával.
Nagykarácsonyban, a magyar Mikulás "lakóhelyén" már várja a gyerekeket a nagyszakállú ajándékosztó; a családok, óvodás-és iskoláscsoportok péntektől látogathatnak el az ősz apó rezidenciájára.
Az első három legjobb tudományos könyv közé sorolták, és díjjal jutalmazták az Egyesület Államokban a Krisna-hívő értelmiségi szerzőpáros művét.
Nem tudjuk, minek nevezzük: egyfelől talán perverzió is lehetne. Másfelől hősies tett. Az ember alkalmazkodik a körülményekhez. A kommunizmus pedig érdekes játékot talál ebben.
Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést a Nobel-díjas magyar íróval a német konzervatív napilap. Tudja meg, mi áll benne!
Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára töltheti be március elsejétől a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói posztját - jelent meg a mai sajtóban.
Magyar filmsiker született a kaliforniai Ojai-Ventura Nemzetközi Filmfesztiválon; az animációs rövidfilmek kategóriájában M. Tóth Géza Ergo című filmje kapta a különdíjat.
A XX. század egyik legnépszerűbb, legismertebb zeneműve, Carl Orff klasszikusa, a Carmina Burana kerül színre pénteken a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában.
Afrika után Brazíliában garázdálkodik Ciccione asszony, akinek levegőben lógó furcsa házassága mellett mint érdekesség feltűnt egy új szereplő: egy nagyon gazdag ember. Hú.
Meglepő nevek, de talán nem is annyira meglepőek. Végül is belük élünk, szeretjük nézni őket, és elképzelni, hogy tudnának mást is mondani nekünk, mint bárki másnak.
A nővé operált férfi és feleségének reflektorfényben zajló története hónapokig fogják lázban tartani a világ filmes sajtóját. Valljuk be: a bulvársajtó is elvegetál majd a csonttal.
Óriási hírbomba: a világ egyik legnépszerűbb zenekara az emblematikus énekes nélkül folytatja a pályafutását. A világ legnagyobb szája egyedül próbálkozik.