Idén először a Mikulás valóban valamennyi gyerekhez szól majd a Mikulásházban: a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) közreműködésével a megnyitó ünnepségen és hétvégenként jeltolmács segíti munkáját.
Idén először a Mikulás valóban valamennyi gyerekhez szól majd a Mikulásházban: a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) közreműködésével a megnyitó ünnepségen és hétvégenként jeltolmács segíti munkáját.
Szász Lulu, Szász Endre festőművész özvegye felajánlotta néhai férje nagy értékű hagyatékát a miskolci Herman Ottó Múzeumnak, ezáltal Borsod-Abaúj-Zemplén megyének; a nem mindennapi ajándék értéke több mint félmilliárd forint, ezért a lehetőségről a Borsod megyei közgyűlésnek is döntenie kell.
December 6-án és 7-én ismét közlekednek Mikulásvonatok a Gyermekvasúton. A gyerkőcök nemcsak a Mikulással beszélgethetnek, de krampuszokkal is találkozhatnak és természetesen ajándékot is kapnak.
Az egykori amerikai elnök kijelentette, reméli, új, nemsokára megjelenő könyve nem okoz akkora botrányt, mint az előző Palesztina – béke, nem apartheid című legutóbbi könyve.
Papok segítik a közlekedési rendőrök munkáját Oroszországban; az ortodox lelkészek prédikációt tartanak a vétkező sofőröknek, ikonokat osztogatnak és szenteltvizet permeteznek a balesetveszélyes útkereszteződésekre.
Már biztos, hogy jön jövőre az AC/DC együttes, Beyonce és Pink. Sereg István, a létesítményt üzemeltető TriGranit Management Kft. igazgatója és Koncz Ernő, a TriGranit kommunikációs igazgatója számoltak be terveikről, fejlesztéseikről.
Lemondta európai turnéját, így Budapesten sem lép fel jövő csütörtökön Vince Neil, a Mötley Crüe metálbanda énekese. A meglehetősen öntörvényű zenész menedzsmentjétől a napokban érkezett meg a koncert hivatalos lemondása.
Lapértesülések szerint Gwen Stefani már a harmadik gyermekét várja. Az énekesnőnek és férjének, Gavin Rossdale-nek már van két fia, Kingston és Zuma Nesta Rock, de Gwen mindenképpen szeretne még több gyermeket, mert imádja az anyaságot.
Azon kapták Los Angelesben Mark Wahlberget, hogy nyilvánosan vizel a járdaszegélyen. A dolog már csak azért is furcsa, mert másodpercekkel korábban jött ki egy kávézóból, ahol igénybe vehette volna a mellékhelyiséget.
Felújítják és átalakítják az évek óta üresen álló mozit Keszthelyen; a többfunkciós épületben a megyei művelődési és ifjúsági programokon kívül a Vajda János Gimnázium diákjainak biztosítanak majd tornatermi lehetőségeket.
Valamit nagyon tudhat Angelina Jolie. Főzni nem, az biztos, ezt maga Brad Pitt állította. Ezt írta legalább is a szívtipró színész Jamie Oliver legújabb repectkönyvében.
Debreczeni Zita felizgatta az amerikai rappert, Kanye Westet, aki még a blogjára is felrakta a lány szexi képeit.