Kultúrpart

A pápa már írja a Názáreti Jázus folytatását

A pápa már írja a Názáreti Jázus folytatását

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Az első könyv 2007-ben jelent meg, a második megjelenésének dátuma még nem ismert.XVI. Benedek pápa már dolgozik Názáreti Jézus című könyvének folytatásán, számolt be az egyházfő amerikai barátja, Jacob Neusner rabbi. A pápa hétfőn fogadta a Vatikánban a 68 éves rabbit…

tovább
Kína mégsem fél a kék űrlényektől

Kína mégsem fél a kék űrlényektől

2010. 01. 20. | Kultúrpart

A zavargásoktól való félelemnek semmi köze az Avatar kínai terjesztésében beálló változásnak, vagyis, hogy napokon belül csak a 3D-s változatot vetíti a forgalmazó - ez derül ki a külföldi szakemberek véleményéből és egy szerdai hivatalos kínai megnyilatkozásból is szemben…

tovább
Polanski már letöltötte a büntetését?

Polanski már letöltötte a büntetését?

2010. 01. 20. | Kultúrpart

A rendező ügyvédei azzal érvelnek, hogy Polanski már 42 napot letöltött börtönben, amennyi a vádalku szerint a hetvenes években járt neki. A későbbi ítélethirdetés elől is csak azért szökött meg, mert úgy tudta, a bíró a vádalku megszegésére készül.Roman Polanski…

tovább
Kliprendező kapta a Pókember 4-et

Kliprendező kapta a Pókember 4-et

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Bár a magyar Antal Nimród neve is szóba került, végül Marc Webb kapta a lehetőséget, hogy megrendezze a sorozat negyedik részét.Marc Webbre bízták a negyedik Pókember-film rendezését. A Sony Pictures és a Marvel stúdió kedden jelentette be, hogy megvan Sam Raimi utódja: a (500)…

tovább
Pornóparódia készül az Avatarból

Pornóparódia készül az Avatarból

2010. 01. 20. | Kultúrpart

A bejelentést egy nappal azután tették meg, hogy James Cameron scifije megkapta a legjobb filmnek járó Golden Globe-ot.Minden idők egyik legtöbb bevételt hozó filmjéből a Hustler készít pornóparódiát, írja a Popcrunch. Larry Flint stúdiója a tervek szerint már pár hónapon…

tovább
A lányai riválisát keresi a Polgár-apuka

A lányai riválisát keresi a Polgár-apuka

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Pénteken este bárki megmérkőzhet Polgár László mesteredzővel, aki a saját találmányát, a csillagsakkot mutatja be a Párisi udvarban a Magyar Kultúra napján.A világ- és olimpiai bajnok sakkozó Polgár-lányok édesapja keresi az utánpótlást. Saját találmányán, a csillagsakkon…

tovább
Meghalt Robert B. Parker

Meghalt Robert B. Parker

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Az amerikai író közel hetven könyvet írt legismertebb figurájáról, a Spenser nevű magányomozóról.  Elhunyt Robert B. Parker amerikai krimiíró, a Magyarországon is nagysikerű Spenser-könyvek szerzője. A 77 éves írót Massachusetts állambeli otthonában érte a halál még…

tovább
Férj és volt felesége küzd az Oscarért

Férj és volt felesége küzd az Oscarért

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Megoszlik az amerikai kritikusok véleménye, hogy ki az esélyesebb a legjobb filmnek járó Oscarra a feburári díjátadón, de legtöbben vagy James Cameronra, vagy Kathryn Bigelow-ra tippelnek.  Az amerikai kritikusok többsége szerint Az Avatar című sci-fit rendező James Cameronnak…

tovább
Eltűnt a titokzatos sírlátogató

Eltűnt a titokzatos sírlátogató

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Elmaradt a konyak Edgar Allan Poe baltimore-i sírjáról, amelyre eddig minden évben az író születésnapjának hajnalán került ajándék ismeretlen csodálójától.  1949. január 19. óta minden évben valaki három szál rózsát és egy üveg francia konyakot helyezett el Edgar Allan…

tovább
Meghalt a Love Story írója

Meghalt a Love Story írója

2010. 01. 20. | Kultúrpart

Eric Segal tucatnyi regényt írt, de egyik sem lett olyan sikeres, mint a Love Story. Hetvenkét évet élt.Hetvenkét éves korában elhunyt Erich Segal amerikai író, a Love Story és az Oliver történetének szerzője. Az író londoni lakásában szívroham következtében halt meg vasárnap,…

tovább
Összetörte magát a Grease sztárja

Összetörte magát a Grease sztárja

2010. 01. 19. | Kultúrpart

Mentővel vitték kórházba Jeff Conawayt, miután otthon leesett a lépcsőn, és összetörte magát.Egy Los Angeles-i kórházba szállították Jeff Conawayt, tudta meg a TMZ. Az 59 éves színész a barátnője elmondása szerint súlyos sérüléseket szerzett, amikor otthon lezuhant a…

tovább
süti beállítások módosítása