Mensáros László emlékére negyedik alkalommal rendeznek vers- és prózamondó versenyt; az elődöntők októberben kezdődnek, a Kossuth-díjas színművész nevét viselő díjat a januári…
A világ jelentős zenekarai közül szeptember 24-én a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarával (WDR Sinfonieorchester Köln) találkozhatunk a Művészetek Palotájában, akiknek repertoárjában 1947-es…
Piroska és a farkas története áll a Nemzeti Táncszínház mindkét szeptemberi bemutatójának középpontjában: a Farkasok társasága felnőtteknek, a Piroska és a farkasok gyerekeknek…
30 éve, 1977. augusztus 25-én hunyt el Kolozsvárott Kós Károly romániai magyar építész, író, grafikus, könyvkiadó, politikus.Erdélyi szász családban született Temesváron 1883.…
A Világsztárok a Millenárison sorozat keretében augusztus 29-én Roisín Murphy, a legendás Moloko énekesnője lép fel szólóprojektjével a Teátrumban. A sztár idén új lemezzel jelentkezik,…
A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete 2007. augusztus 25-én és 27-én 19 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központban a Majom a ketrecben című zenés drámát mutatja be – mint azt a…
Kiállítás, interaktív játék és tudáspróba is egyben a Világűr című tárlat, mely augusztus 25-től október 14-ig minden nap látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A…
Szabó Magdáról, a város szülöttéről könyvesboltot neveznek el Debrecenben. A névadón az idén 90. születésnapját ünneplő írónő személyesen is jelen lesz, a névadót…
Az utolsó három napon, a jövő hét végén este 8 óráig tart nyitva a Dzsingisz kán és öröksége, valamint A tatárjárás című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban…
A Café Momus internetes komolyzenei magazin szerkesztői úgy döntöttek, a maguk módján megteremtik a lehetőségét annak, hogy tovább éljen a sokak által kedvelt zenei kvízműsor. Szeptember 3-án a www.momus.hu…
Az R.E.M. fennállása első koncertlemezének megjelentetésére készül októberben, melyen egy 2005-ös dublini buli anyaga szerepel majd. A dupla élő albumhoz egy DVD-t is csatolnak majd.A DVD-anyag rendezője az a Blue Leach, aki…
A Hagyományok Háza fotó- és dokumentumkiállítással emlékezik a 125. éve született Kodály Zoltánra. A népzenekutató Kodály Zoltán című kiállítás szeptember…