Lübeckben vette kezdetét Thomas Mann regénye, A Buddenbrook-ház megfilmesítése. A filmben többek között Armin Müller-Stahl és Iris Berben kapott szerepet. Az új filmet előreláthatóan 2008 végén…
Az iszlám kultúrának Velencére, erre a nyugati kereskedelmi metropoliszra gyakorolt befolyását bizonyítja a "Velence és az iszlám világ, 828-1797" címmel a Palazzo Ducaleban megnyílt, november 25-ig nyitva…
Augusztus a kultúra hónapja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol szinte minden napra jut jelentős program; színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, valamint hagyományőrző fesztiválok várják az…
Az augusztus 30. és szeptember 2. között zajló országos programsorozat, a Moziünnep hírét idén több ún. „nagykövet” viszi majd. A közélet különböző területeiről keresték meg…
Több mint 35 jó hangulatú, sikeres est, és több mint száz, ott született dal után a Songwriters' klub a Szigeten az Open Színpadról jelentkezik.A Songwriters’ a világon egyedülálló élőzenés…
Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári – csupán néhány név a Sziget retrósztárjai közül, akik fellépnek, az idén „tibi csoki”-ra keresztelt…
255 évvel ezelőtt, 1752. július 31-én nyílt meg Schönbrunnban a bécsi állatkert, a világon a legrégebbi máig fennálló ilyen intézmény, mely a berlini mellett Európa leghíresebbje.A…
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv céljaihoz illőnek tartotta a kormány a Zeneakadémia épületének rekonstrukciós elképzeléseit, a döntés nyomán mintegy 10 milliárd forint…
Elkísértük az LGT-t Marosvásárhelyre, ahol a legendás zenekar 20.000 ember előtt adott egy fantasztikus koncertet. 3 napot töltöttünk a zenekarral. Nézzétek!
A videó megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges!
var s0 = new…
1995. augusztus 9-én kapott szívrohamot Jerry Garcia, a Grateful Dead alapító frontembere a sors keserű iróniájaként egy rehabilitációs klinikán. A hippikorszak egyik ikonja ma lenne 65 éves.A Grateful Dead 1965-ben…
Szétesett, demoralizálódott zenekaroktól nem érdemes kerek egész dolgokat várni, pláne akkor nem, ha emellé még az egójuk is ugyanolyan túlméretezett, mint karrierjük csúcsán volt, de a…
Míg a magyar könnyűzene nagyjai közül az LGT augusztus 7-én a 15. jubileumi Sziget Nagyszínpadán játszik, addig egy másik legenda, az Omega augusztus 4-én tekeri fel ismét az erősítőket, méghozzá…