Kollégái közt tartották számon François Truffaut, Jean-Luc Godardt, Jacques Rivette-t és Claude Lanzmann-t.
Kollégái közt tartották számon François Truffaut, Jean-Luc Godardt, Jacques Rivette-t és Claude Lanzmann-t.
Építkezés miatt nyárra bezár a West Balkán, a tervek szerint ősz elején nyitnak újra.
30 diáklány került kórházba Észak-Afganisztánban, miután gyaníthatóan mérgező gázt lélegeztek be iskolájukban. Ez már az ötödik hasonló eset volt egy hónapon belül az ázsiai országban.
Kiss Ferenc hangszergyűjteménye a Fesztivál alatt állandó kiállításként minden érdeklődőt szeretettel vár.
Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes S. András.
Nagyrédén, a Rákóczi út végén egyik napról a másikra tűnt el az a csaknem egyhektáros fűzfás, ahol rengeteg madár fészkelt.
A baleset miatt Eszenyi Enikő, a színház igazgatója ugrott be szerepeibe.
Országos rekordot döntött egy 230 centiméter hosszú, 113 kilogrammos harcsa kifogásával egy kaposvári horgász, aki a somogyi megyeszékhely szomszédságában lévő töröcskei tóból emelte ki az eddigi csúcsnál éppen egy kilogrammal nagyobb súlyú példányt.
Cheryl Cole énekesnőt közvetlenül válása után választották a „Világ legszexibb nőjévé”, ezután adta első szólókoncertjét, amellyel a Black Eyed Peas Fergie-jének show-ját is felülmúlta.
Eperjes Károly színművész munkájában sikerként értékeli mindazt, amit művészeti tanácsadóként a nemrég elhunyt Bujtor Istvánnal, illetve a helyébe lépő Oberfrank Pállal eddig végzett a veszprémi Petőfi Sándor Színházban. A művész a minapi nagykanizsai fellépése előtt nyilatkozott.
Legalább húsz különböző fajtáját kóstolhatják meg az érdeklődők a hét végén egy igazi ételkülönlegességnek, a halkolbásznak Szolnokon. Az utóbbi időben a Tisza fővárosaként is emlegetett megyeszékhelyen ugyanis egy tavalyi kísérlet sikerén fellelkesülve immár nem csupán a gulyásnak, de ennek a kevésbé közismert csemegének is fesztivált szentelnek.
Vesztébe rohan Hollywood a 3D-s mozivilág eszeveszett erőltetésével, a harmadik dimenzió semmi lényeges pluszt nem ad a hagyományos kétdimenziós mozizás élményéhez - írta a Newsweek.