Nagy érdeklődés és figyelem kísérte Paraszkay György grafikusművész, fotográfus hétvégi vetítőképes előadását a mohácsi busójárásról Pekingben a magyar kulturális intézetben.
Nagy érdeklődés és figyelem kísérte Paraszkay György grafikusművész, fotográfus hétvégi vetítőképes előadását a mohácsi busójárásról Pekingben a magyar kulturális intézetben.
Amy Winehouse és Lily Allen producerének új korongja az Uptown Funk sláger ellenére sem kifogástalan, a Berosszulás azonban az amatőrizmus mellett is vérprofi. Zenék a hétre.
Egy több mint félezer éves ősnyomtatvány, az itáliai Roberto Caracciolo műve, az 1489-ben Velencében kiadott Beszédek a szentek dicséretéről című prédikációskötet egy példánya.került vissza a Pécsi Egyházmegyéhez a napokban.
Az Amerikai mesterlövész című film nyerné el a legjobb filmnek járó Oscar-díjat vasárnap, ha az illegális letöltések száma alapján ítélnék oda az amerikai filmakadémia elismerését.
Meghalt Fodor Ákos, költő, műfordító, a haiku magyar mestere. A költő idén májusban lett volna hetven éves.
Már csak pár óra, és világszerte nézők millióit ülteti a képernyők elé az idei Oscar-gála. Ebből az alkalomból született egy videóválogatás, amiből kiderül, hogy a színész kategóriák várományosai is voltak fiatalok.
A New York-i Guernsey's árverésén 355 500 dollárért (95,8 millió forint) kelt el egy 1954-es elektromos gitár. A hangszert a Gibson cég készítette, ez volt az ikonikus Les Paul sorozat mintapéldánya.
Gerner Csaba rendezése, a Tallér Edina Egy perccel később című drámájából készült darab kapta az első alakommal megrendezett Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál fődíját.
Az Állami erőszak és kollektivizálás a kommunista diktatúrában című kötet arra keresi a választ, hogy miként hajthatták végre kelet-európai viszonylatban is szinte rekordsebességgel az erőszakos kollektivizálást Magyarországon.
Öt hónapnyi multikulti nagyfesztivál, giga partyk, Brains, Punnany Massif, HS7, 30Y, Wellhello - többek között ezt kínálja idén tavasztól őszig Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye.
A tetris, a puzzle és a művészet találkozásából született az Artris nevű okostelefon és tablet alkalmazás, amelyben játék közben ismerkedhetünk meg híres festők remekműveivel.
Tömegesen érkeztek manipulált fotók az idei World Press Photo versenyre. A tavalyi megmérettetésre 5692 fotós több mint 97 ezer felvétellel nevezett, a zsűri végül nyolc kategóriában 17 ország 42 fotósát díjazta.