Első alkalommal rendezik meg Budapesten a színházak éjszakáját: március 31-én tizenhárom fővárosi teátrumban várják a közönséget különleges programokkal.
Első alkalommal rendezik meg Budapesten a színházak éjszakáját: március 31-én tizenhárom fővárosi teátrumban várják a közönséget különleges programokkal.
A szép színésznő egy pilótával keveredik házasságon kívüli viszonyba.
Az évad befejezéséig történő működéséhez összesen 210,4 millió forintot kap a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín a kormány határozata alapján. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent döntéssel a kabinet a központi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosította ehhez a forrást.
Amerikai kutatók szerint a kőkorszaki európaiak időben megelőzték az indiánokat Észak-Amerikában.
Díszes ókori sisakot tártak fel a Haifai-öbölben, amely nagy valószínűséggel egy tehetős görög zsoldosé lehetett.
A kolozsvári színészek és sepsiszentgyörgyi rendezők várhatják izgalommal az UNITER április 23-i gáláját.
Megszűnhet Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utcai présházsor egyik, mára veszélyessé vált, omladozó épületének műemléki védettsége.
A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló musical rendezője Puskás Zoltán, a szöveg adaptációját Zalán Tibor készítette, a zenét Andres Mariano Ortega és Erős Ervin szerezte, a koreográfia Gyenes Ildikó, a jelmezek pedig Ledenyák Andrea munkáját dicsérik. Az előadás bemutatója március 9-én 20 órától lesz.
Az angolokhoz hozzá tartozik a misztérium. Legutóbb egy angol kisvárosban, Knaresborough-ban történtek megmagyarázhatatlan átalakulások.
Franciaország pánikszobája a híres graffitiművész, Tilt keze nyomán született.
A James Bond-filmek félévszázados történetét idézi fel az a kiállítás, amely az évforduló alkalmából a brit titkosszolgálat 007-es ügynökéről szóló filmek legérdekesebb kellékeit vonultatja fel a londoni Barbican Centerben.