A tiltás ellenére sokan fürdenek a Dunában a Sziget fesztivál résztvevői közül. Igaz a folyóban főleg külföldiek mártóznak meg, akik azt mondták, hogy nem tudnak a korlátozásról, s Budapestet a vizek fővárosának ismerik.
A tiltás ellenére sokan fürdenek a Dunában a Sziget fesztivál résztvevői közül. Igaz a folyóban főleg külföldiek mártóznak meg, akik azt mondták, hogy nem tudnak a korlátozásról, s Budapestet a vizek fővárosának ismerik.
Tizennégy koncert és három rockopera-előadás várja a pénteken kezdődő 43. Nyírbátori Zenei Napok résztvevőit. A nyitó hangversenyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település kulturális központjában az Óbudai Danubia Zenekar és Tarkó Tamás trombitaművész lép fel, Rácz Márton vezényletével.
Közel háromezer prágai lakos írta alá azt a petíciót, amelyben tiltakozásukat fejezik ki Madonna csütörtök esti fellépése ellen.
Soha nem vallott még kamerák előtt olyan valaki, aki belógott a Szigetre! Most igen és még az arcát sem kellett kitakarnunk! Durva mondatok jönnek!
Halála óta a tető alá hozott filmszerződéssel és a különböző reklám-megállapodásokkal száz millió dollárt "keresett" Michael Jackson; az örökség kezelői az év végéig további száz millióra számítanak.
Megkapta a támogatást a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) két nagyberuházása, a Zsolnay Kulturális Negyed, valamint a közterek és parkok megújításának második üteme
Igazán reprezentatív felmérésünk nagyon meglepő eredménnyel zárult! Hol vannak a magyarok! Ez már a közelgő világvége előszele? Mi jöhet még ezután?
A Ceaucescu-éráról szóló román versenyfilm szabadtéri vetítésével kezdődött meg szerdán a 15. Szarajevói Filmfesztivál, amelyen hét magyar film is látható.
Sorozatos szabálytalanságok miatt bezárattak a hatóságok egy diszkót a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon, a szórakozóhely jó ideig nem fogadhat vendégeket.
Megérkezett. A menedzser típusú férjjel egyeztettünk, hogy miről szabad és miről nem szabad faggatni Fenyő Miki hajdanvolt felfedezettét. Következzen a sapkás prof töredelmes vallomása, jöjjön a puszi és jöjjön minden idők legtinédzserebb száma. Nosztalgiázzanak!
Új, folyóvízen eddig még sehol a világon nem rögzített rakétakilövési pontont láthatnak majd az érdeklődők az idei augusztus 20-i tűzijátékon. Új, folyóvízen eddig még sehol a világon nem rögzített rakétakilövési pontont láthatnak majd az érdeklődők az idei augusztus 20-i tűzijátékon - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján az ünnepi programokat ismertetve.
Magyarországot is fenyegeti a Kelet-Európán végigvonuló hepatitis-hullám, a következő öt-tíz évben folyamatosan nőhet a fertőzöttek száma, ezért az egyik vezető halálok maradhat a májbetegség okozta halálozás - mondta Telegdy László főorvos, a Májbetegekért Alapítvány vezetője, a szervezet Szigeten felállított sátránál.