Christian Bale, Christopher Nolan legendás Batman-trilógiájának sztárja úgy döntött felhagy a szuperhősködéssel, és másra ruházza a sötét lovag szerepét.
Christian Bale, Christopher Nolan legendás Batman-trilógiájának sztárja úgy döntött felhagy a szuperhősködéssel, és másra ruházza a sötét lovag szerepét.
9,154 millió fontért (3,167 milliárd forintért) kelt el Londonban a görög származású spanyol festő Szent Domonkos imája című képe egy szerdai árverésen.
Nyolcvannyolc éves korában, hosszan tartó betegeskedés után érte a halál a számítógépes egér atyjaként ismert amerikai feltalálót.
Európa kiemelkedő klasszikus zenei fesztiváljává cseperedett Kaposfestet augusztus 13-19. között negyedszer is megrendezik. A rendezvényt képzőművészeti kiállítások és gasztronómiai élménytúrák kísérik.
Helen Mirren játssza a Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke című könyv filmváltozatának főszerepét Lasse Hallström rendezésében.
Újbudán egy építkezés előtt elvégzett ásatások során csónak alakú bronzkori házak, ősi sírok kerültek napvilágra, és a leletek között szerepel egy medvefogból készült amulett is.
Sokakat meglepett a legendás rockzenész, aki egy rádiónak adott interjújában azt nyilatkozta, tanárként vagy újságíróként is el tudta volna képzelni az életét.
Alfonso Cuaron mexikói rendező Gravity című filmje nyitja a 70. Velencei Filmfesztivált, mely augusztus 28-án este kerül majd levetítésre.
A Kossuth Kiadó a nagy nyári hőségben is kitalált valamit a hűséges könyvbarátoknak. Július 1-jétől hat nagy sikerű sorozatát kínálja rendkívüli kedvezménnyel.
Egy zsidó fiú és egy katolikus lány szerelme átível a hagyománykövető Izraelen és Magyarországon. Gantner Ádám Siksze című könyve egy számunkra távoli világról és egymás elfogadásáról szól.