Három egyfelvonásost mutatnak be a Bethlen Téri Színházban: a 60 éve elhunyt Szép Ernő tiszteletére egyik legismertebb vígjátékát, a Kávécsarnokot, illetve az idén 135 éve született Molnár Ferenc két darabját.
Három egyfelvonásost mutatnak be a Bethlen Téri Színházban: a 60 éve elhunyt Szép Ernő tiszteletére egyik legismertebb vígjátékát, a Kávécsarnokot, illetve az idén 135 éve született Molnár Ferenc két darabját.
Nemzetközileg is ismert szerzőket lát vendégül a baranyai megyeszékhely a továbbra is népszerű Pécsi Íróprogram keretében.
Az énekes Facebook oldalán osztotta meg kiadója közleményét az eurovíziós fellépés dalszövegével kapcsolatban, mely határidő után érkezett a bizottsághoz.
2010. december 10-én vonult be a pennsylvaniai Lewis Run-i McKean Szövetségi Korrekciós Intézetbe Wesley Snipes, adócsalásért.
Fény derült az elmúlt hónapokban csak Renoir Girl-ként emlegetett asszony kilétére, akit az évtizedekkel ezelőtt eltűnt Renoir-festmény birtoklójaként komoly vádakkal illetett a rendőrség.
A zenekar úgy döntött, ezen a néven és felállásban a mostani turné után többé nem hallhatjuk, láthatjuk őket. Budapesttől a Sportarénában búcsúznak.
Jane Campion új-zélandi alkotónak ítélte oda a francia rendezők társasága a Carosse d'Or (Az aranyhintó) díjat, amely hagyományosan a cannes-i filmfesztiválon adnak át.
Különleges élményben lehetett része a neves fotográfusnak: a világhírű, embert próbáló eseményt fotózhatta elképesztő magasságokból.
A hétvégén összesen ötven, idén 100 éves budapesti épület várja nyitott kapukkal, házi koncertekkel, piknikkel, fotókiállításokkal és háztörténeti bemutató sétákkal a közönséget.
Különös fotósorozat látott napvilágot az interneten: a spanyol születésű fiatal fotós legújabb munkája az emberi test határait feszegeti.
Hőse egészen apró, a történet mégis óriási siker lett: 1943. április 6-án adták ki először A kis herceg című könyvet New Yorkban.
Vin Diesel a stúdió számára nem kívánatos információkat tett közzé saját oldalán a Halálos iramban folytatásával kapcsolatban - a cég azonnal intézkedett.