Egy 38 ezer éves csontkövületből német és amerikai kutatók csoportjának sikerült feltérképezniük az anyai ágon öröklődő, mitokondriális DNS (mDNS) minden génjét egy tanulmány szerint, amelyet az Egyesült Államokban tettek közzé.
Egy 38 ezer éves csontkövületből német és amerikai kutatók csoportjának sikerült feltérképezniük az anyai ágon öröklődő, mitokondriális DNS (mDNS) minden génjét egy tanulmány szerint, amelyet az Egyesült Államokban tettek közzé.
Tizenhét fajta bérlet közül választhat a közönség az idén 125 éves jubileumát ünneplő Szegedi Nemzeti Színház 2008/2009-es évadjának előadásaira, köztük a tizennégy premierre, melyek közül az első Goldoni-Mohácsi A kávéház című vígjátékának bemutatója lesz szeptember 26-án.
A hazai divatélet nagyjainak első vidéki bemutatóját augusztus 17-én, vasárnap 20.30 órától rendezik meg a Nyíregyházi Szabadtéri Színpadon; a Fashion Sunday In Nyíregyháza elnevezésű divatshow-n nyolcvan különleges, mintegy 28 millió forint értékű ruhakölteményt láthatnak az érdeklődők.
A Trópusi vihar egy csapat elkényeztetett hollywoodi színészről szól, akik a világ legdrágább háborús filmjét akarják elkészíteni. El is mennek az ázsiai dzsungelbe, ahol aztán egy drogbáró emberei amerikai kommandósoknak nézik őket, és kitör a valódi háború.
Török, cseh, bolgár és erdélyi társulatok is fellépnek a hazai művészek mellett a III. Nemzetközi Báb- és Utcaszínházi Fesztiválon, a budapesti Millenárison. Az augusztus 22. és 24. között megrendezett nemzetközi seregszemlére gyerekeket és felnőtteket egyaránt várnak.
Hétfőn indul a 16. Sziget Fesztivál, amely keretében 14. alkalommal találkozhatunk a VOLT Fesztivál Terasszal. A számos DJ-t és közéleti személyiséget, hírességeket felvonultató programban a közönség találkozhat majd a Tankcsapdával, a Kispál és a Borzzal, a Zagarral, a Kaukázussal, de Parov Stelar is fellép a VOLT színpadán.
Piackörnyéki riportok hétköznapi és annak tűnő ételekről. Ki hogyan és mi alapján készíti? Mindenkinek van egy tuti receptje, amit szívesen megoszt mindenkivel... Ételek, receptek, történetek és történelem... Putz Attila a dinnye nyomába eredt.
A Kánikula Kommandó elnevezésű összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés keretében a hétfőn kezdődött Sziget fesztiválon is folyamatosan dolgoznak az ellenőrök - mondta el Daróczi Dávid kormányszóvivő a Hajógyári-szigeten tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, hétfőn.
Augusztus 11-én hetvenöt éves Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, aki már ötévesen hallás után zongorán próbálgatta a műveket. A debreceni csodagyerek nyolcévesen Mozart-zongoraversennyel kápráztatta el közönségét, kilencévesen pedig már szólóestet adott.
Tokaj - A Biblia Éve alkalmából jövő szerdán nyílik Tokajban, a Tokaji Borok Házában A Biblia és Tokaj évszázadai című időszaki kiállítás, amelyen 3 héten keresztül megtekinthető lesz az eredeti Vizsolyi Biblia.
Keddtől Berlinben, majd Hamburg, Köln, Dortmund, Frankfurt, Nürnberg és Stuttgart után Münchenben is bemutatják Gigor Attila közönségkedvenc első moziját, A nyomozót.
Búcsúzunk a Várostól, immár képileg is. Még utoljára próbálunk adni egy kis turisztikai löketet Dél-Csehországhoz. Tomás Balog már szóba hozta Karnevál nénit, hát most íme, a cseh Zorall. Jó szórakozást kívánunk, és kellemes utazást. Kocsis Péter úrnak köszönjük a vendéglátást és a táncot. Most már biztos, hogy ő is csak ember...