Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója, 2009. január 19. közeledtével fellángolt a vita az amerikai irodalmi közösségekben arról, melyik város vallhatja magáénak.
Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója, 2009. január 19. közeledtével fellángolt a vita az amerikai irodalmi közösségekben arról, melyik város vallhatja magáénak.
Amikor a Beatles 1964-ben meghódította Amerikát, már semmi sem állt világhír útjában. Ettől kezdve nemcsak zenéjük hódított, hanem rajongók milliói akartak mindent tudni róluk. De nemcsak ők, hanem különböző hivatalos illetékesek, titkos és kevésbé titkos szolgálatok is.
A kulcs mindig az El Popol Vuh, a maja mitológiának szentelt legendás könyv volt, amely szerint négy út van: egy vörös, egy fehér, egy sárga és egy fekete, de csak az egyik vezet el a Xibalbához, a maja kultúra infravilágának ajtajához. Ez a legenda. A mexikói régészek azonban most úgy vélik: megtalálták Yucatán állam közepén a holtak nehéz útját, amelyen végig kell haladniuk, míg a másvilágba jutnak.
Buenos Aires és Montevideo közösen fogja javasolni az UNESCO-nak, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének, hogy vegye fel a szellemi világörökség listájára a Rio de la Plata partjain született latin-amerikai táncot, a tangót.
Az amerikai vakok tiltakoznak José Saramago Vakság című regényéből készült film ellen; szerintük az alkotás sértő módon, egyfajta "szörnyetegként" ábrázolja őket. A vakok azzal fenyegetőznek, hogy körülveszik az Egyesült Államok 21 államában azt a 75 mozit, amelyek a hét végén bemutatják a filmet.
Az Egyesült Államok mai írói méltatlanok arra, hogy elnyerjék a Nobel-díjat, mivel hazájuk irodalma túlságosan befelé forduló - állítja a stockholmi Nobel-bizottság titkára, lehűtve a tengerentúliak reményét arra, hogy 15 év után ismét egy honfitársuk kapja a becses kitüntetést.
A pop-art atyja volt Andy Warhol, képzőművész, happeningek és a társasági élet hőse, a Velvet Underground együttes kitalálója, híres lemezborítók illusztrátora, de mint egy kanadai kiállítás hangfelvétellel is bizonyítja: saját zenekara is volt.
Furcsa helyzet, ha a színpadon egy kellékes rögtönzött magánszámok sorával, színháztechnikai demonstrációkkal, színháztörténeti előadásokkal és anekdotákkal, valamint saját életének részleteivel próbálja szórakoztatni a közönséget, amíg nem intézkedik a színház vezetősége. Furcsa helyzet lenne, ha nem Kern András játszaná a Kellékest – így leginkább szórakoztató, és mint megtudtuk Tőle, egyáltalán nem mindegy, milyen értelemben. A darabot október 5-én, 6-án és 7-én láthatjuk a Pesti Színházban.
Aki még mindig úgy gondolja, hogy a képregény komolytalan dolog, annak egyetlen házifeladata van: vegye a kezébe Grant Morrison és Dave McKean végre magyarul is megjelent 1989-es Batman-történetét, az Arkham Elmegyógyintézetet, és döbbenjen rá tévedésére.
Szombaton mutatja be a budapesti Új Színház Hunyady Sándor Júliusi éjszaka című színművét. Bár a Gyulai Várszínházzal együttműködésben színre vitt darab műfaji besorolása vígjáték, a Júliusi éjszaka nem elsősorban a nevetésről szól - mondta az MTI-nek az egyik próbán Bezerédi Zoltán.