A történetben feltűnik a mexikói drogkartell, az FBI és egy hűtlen barát is.
A történetben feltűnik a mexikói drogkartell, az FBI és egy hűtlen barát is.
Kosáry Domokos, az MTA 1990 és 1996 közötti elnökének "le nem írt végakarata" értelmében és a Magyar Tudományos Akadémia 1992-es közgyűlésének megfelelően változatlan formában marad fenn a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Pálinkás József, az MTA újraválasztott elnöke.
Ma lenne 82 éves Audrey Hepburn, akit közönségszavazatok alapján a világ egyik legszebb nőjeként, az egyik legtermészetesebb szépségeként és az egyik legnagyobb színésznőjeként tartanak számon.
Telefondoktor a Bárka Színházban. Az évad utolsó bemutatóját május 7-én 21 órától tartják a színház kávézójában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat szeretettel várnak a szervezők!
Vasárnap a Budapesti Kongresszusi Központban lép fel David Helfgott ausztrál zongoraművész, akinek életét a Ragyogj! (Shine) című Oscar-díjas filmből ismerheti a közönség.
Hol érdemes verset olvasni? Leginkább a hegytetőn. A Látó irodalmi folyóirat, és a Bookart kiadó művészei, a Kossuth-díjas Kaf (Kovács András Ferenc) vezetésével bevették magukat a Normafa Síházba, és mivel a hó már elolvadt, szobabiciklire pattantak, hogy megtermeljék a hangosításhoz szükséges áramot. A Kultúrpart bringaszínpadán ismét fantasztikus művek hangzottak el.
Hamarosan kutathatóvá válnak a Fekete Doboz Alapítvány nyolcvanas évek végétől forgatott kordokumentumai, köztük az Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tanácskozásokról készült felvételek, amelyeket az alapítvány az OSA Archívumában helyezett el.
Különleges koncertek mellett több mint hetven versenyfilm szerepel a szombathelyi Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválon, amelyet június 2. és 11. között rendeznek meg.
Összesen tizenegy alkotás szerepel a csütörtökön kezdődő 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyében, a Cserhalmi György színművész vezette zsűri többek között olyan filmekből válogathat, mint Rudolf Péter Üvegtigris 3, Kocsis Ágnes külföldön nagy sikereket elért Pál Adrienn, valamint Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című munkája.