A sóbányában 1970-es évek óta állnak az atomhulladékkal teli tartályok.
A sóbányában 1970-es évek óta állnak az atomhulladékkal teli tartályok.
Edvard Munch kézzel színezett Madonnáját mintegy 1,25 millió fontért vették meg, így minden idők legdrágább nyomata lett az Egyesült Királyságban.
Roman Polanski a svájci döntés után ismét feltűnhet Cannes-ban, de a velencei filmfesztiválon vagy az Oscar-díjkiosztó ceremónián nem mutatkozhat egyhamar, mivel a világ 188 országában továbbra is érvényben van ellene a nemzetközi elfogatóparancs.
Brit kutatók és zeneszerzők olyan kórusművet álmodtak meg, amelyben az énekesek saját genetikai kódjuk részleteit éneklik el.
Tizenöt éves születésnapját ünnepli szerdán a világ legismertebb, egyben legelterjedtebb zenei formátuma, az MP3, amely az internet terjedésével együtt a digitális zenehallgatási szokásokat is forradalmasította.
Fellépés közben, a színpadon kérte meg éppen dobszólózó barátnője kezét Carlos Santana gitárvirtuóz.
Nem mennek valami jól a Sithek eredeti Sötét urának dolgai, pénzt se kapott, és szórakozni sem mehet.
Nem vezet sehová az I. Seti fáraó sírkamrájában évekkel ez előtt talált alagút, a kutatók csak feltételezik, miért építették az ókori egyiptomiak.
Debrecenbe csábít a Campus Fesztivál. Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo, vagy a Boban Markovic Orkestar is a fellépők közt lesznek, de az igazi nagyágyú a Tankcsapda lesz, és aki nem megy a szigetre az itt búcsúzhat el a Kispáltól.
Aki Bangkokban elefántot etet, komoly büntetésre számíthat egy nemrég bevezetett új szabályozás értelmében.