Az emberszabású majmok és az ember közötti átmenetet jelenthetik a majd kétmillió éve élt ismeretlen teremtmények, amelyeknek csontvázát Dél-Afrikában fedezték fel. A leletről a Science tudományos folyóirat pénteki számában jelenik meg tanulmány.
Az emberszabású majmok és az ember közötti átmenetet jelenthetik a majd kétmillió éve élt ismeretlen teremtmények, amelyeknek csontvázát Dél-Afrikában fedezték fel. A leletről a Science tudományos folyóirat pénteki számában jelenik meg tanulmány.
A Roman Polanski elleni eljárás megszüntetését kérvényezték a sztárrendező ügyvédei egy Los Angeles-i fellebbviteli bíróságon.
Az amerikai fotográfusok és illusztrátorok szövetsége is a szerzői jogok megsértése miatt perli a Google-t, amelytől azt követelik, hogy fizessen kártérítést az interneten megjelenő digitalizált könyvekben található illusztrációkért.
Emberkísérletek címmel mutatja be a Szegedi Pinceszínház Ingmar Bergman Kígyótojás című filmjének színpadi adaptációját pénteken.
Elhunyt Christopher Cazenove brit színész, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb amerikai sorozatának, a Dinasztiának a szereplője.
Péter Szabó Szilvia inkább Ausztráliában folytatja tovább tanulmányait, így az együttes feloszlik.
Több mint 360 ezren látták azt a videót, amiben Megan Fox és a barátja az iskolákat érintő kaliforniai megszorítások ellen tiltakozik.
A Másik bolygó című magyar film a 7. Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál különdíját nyerte el Kijevben.
Milliós tartozások miatt került lakat Kaposvár legpatinásabb kávézójára. A Somogy Online tudja, az áramot is kikapcsolták a Stühmerben. Az üzemeltető azonban ígéri: két héten belül rendeződnek a dolgaik.
Már hosszabb ideje kórházban ápolták Graciela Perez Grillót, a kubai születésű dzsesszénekest.
Az angol beteg című Oscar-díjas filmben Almásy László grófról kialakult szoknyabolond képet cáfolta a Der Spiegel magazin cikke, amelyben Németországban előkerült magánlevelezésére utalva állította, hogy a Szahara nagy felfedezője, aki a németeknek kémkedett Afrikában, homoszexuális volt.
A Magyar Költészet Napja alkalmából Európa Kulturális Fővárosában több helyszínen emlékeznek meg a költőről, többek között Ficsku Pál vagy éppen Kardos-Horváth János felllépésével. Kihirdetik a 100 Pécsről íródott költemény-verseny eredményét is, a győztes műveket ismert színészek olvassák föl.