A Kárpát-medencében 16 Szent László nevét magában foglaló települést tartanak számon: e falvak képviselői szombaton ismét találkoznak egymással, ezúttal a Pest megyei Vácszentlászlón.
A Kárpát-medencében 16 Szent László nevét magában foglaló települést tartanak számon: e falvak képviselői szombaton ismét találkoznak egymással, ezúttal a Pest megyei Vácszentlászlón.
Várhatóan októbertől játsszák az olasz mozik Sipos József Márai-adaptációját, az Eszter hagyatékát. Az olasz közszolgálati televízió egy hónappal ezelőtt vette meg a Magyarországon tavaly bemutatott Eszter hagyatéka forgalmazási jogait egy magyarországi filmvásáron.
A Balaton Sound 420 millió, a soproni Volt fesztivál pedig 340 millió forint adóbevételt generálhat az idén; a két nagy nyári fesztiválon a látogatók 40-50 ezer forint közötti összeget költenek fejenként.
Az afrikai eredetű lakosság négy évszázadon át tartó rabszolgaságának állít emléket egy új kubai múzeum az UNESCO védnökségével. A Rabszolgaság útja Nemzeti Múzeum a Matanzas védelmére a 18. században épült San Severino erődben kapott helyet, félúton Havanna és a 170 kilométernyire keletre fekvő Varadero üdülőhely között.
Peter de Séve átlagos New York-i két gyerekkel és egy kutyával. Sokat dolgozik, és sokat van otthon. És van néhány gesztusa meg jó pár arcvonása, ami nagyon hasonlít Motkányéra, a Jégkorszak-filmek örök vesztesére, aki csak egy makkot szeretne biztos helyre dugni.
Claudio Magris olasz író kapja idén a német könyvszakma békedíját - jelentette be a díjat odaítélő bizottság csütörtökön. A békedíj az egyik legtekintélyesebb németországi kitüntetés, amelyet hagyományosan ősszel adnak át.
A BBC cardiffi énekversenyén idén a fiatal bariton, Szegedi Csaba képviselte a magyar színeket. Bár díjat nem nyert, meghívásokkal tért haza: a világ két jelentős operaházában is várják ősszel egy-egy meghallgatásra.
Komoly problémákra derült fény DJ Sonique-nál, akinél mindössze a múlt héten diagnosztizálták a mellrákot, de lehet, hogy már későn: a daganatok átterjedtek a sztár nyirokrendszerére. A polgári életben Sonia Clarke nevet viselő lemezlovas hétfőn esett át egy újabb operáción a londoni Harley Street-i klinikán.
Újabb hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség-díjat; a Magyar Örökség és Európa Egyesület elismeréseit szombaton adják át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Pénteken nyitja meg kapuit az új hollandiai Ermitázs; az ünnepségen Beatrix holland királynő és Dmitrij Medvegyev orosz elnök is részt vesz. Az amszterdami múzeum új otthonára 40 millió eurót költöttek, és kilencezer négyzetméteren mintegy 1800 kiállítási darab várja a látogatókat.
Ismét megválasztotta a világ legszebb embereit a People magazin, és az első helyre a nemrég mindkét mellét elvesztő Christina Applegate került. A színésznőnek emlőrák miatt kellett alávetnie magát a műtétnek, de vonzereje így sem halványult.
Több mint hárommillió euróért kelt el Auguste Rodin egyik Gondolkodója egy párizsi árverésen - számolt be a Douot aukciós ház csütörtökön. A bronzból készült 72,5 centiméteres változatért fizetett összeg a legmagasabb, amelyet valaha a Gondolkodó egyik változatáért fizettek.