Kárpátalján az ügyészség megszüntette a bűnügyi eljárást a vereckei honfoglalási emlékmű idei márciusi meggyalázása és megrongálása ügyében, mivel a hatóság szerint az elkövetők nem sértették meg a közrendet.
Kárpátalján az ügyészség megszüntette a bűnügyi eljárást a vereckei honfoglalási emlékmű idei márciusi meggyalázása és megrongálása ügyében, mivel a hatóság szerint az elkövetők nem sértették meg a közrendet.
Brad Pitt lelassította a gépjárműforgalmat egy szibériai városban: az amerikai filmsztár életnagyságú kartonképmása rendőrruhában készteti mértéktartóbb sebességre az autósokat, motorosokat.
Brad Pitt közel egymillió dollárért vásárolta meg Neo Rauch Etappe című festményét egy svájci aukción. A baseli kortárs művészeti vásár szerdai árverésén nem kis feltűnést keltett a hollywoodi filmsztár megjelenése.
Mel Gibson nem bízik Oksana Gregorjevában. Oly' annyira nem, hogy apasági tesztet kért. Mert a hölgy bizony terhes. Mel azért is óvatos, mert korábbi felesége szinte kiforgatta a vagyonából.
Állatgyárak, felpumpált mellű csirkék, új halálos baktériumtenyészetek - maroknyi vállalatcsoport kezében összpontosuló élelmiszerellátás. Az Amerikában pénteken debütáló Food Inc. című dokumentumfilm horrorképet fest az ország élelmiszeriparában az utóbbi harminc évben bekövetkezett átalakulásról - de alternatívát is mutat.
Plasztikai sebészet helyett szexeljen ön is sokat! Ezt tanácsolja Mel B minden nőnek, amivel minden férfi egyet is ért. A szülése után az egykori fűszeres lányról elterjedt, hogy sebészkés alá feküdt, de ő ezt tagadja.
Vera Muhina Munkás és kolhozparasztnő című világhírű szobra még idén visszakerül korábbi helyére, de új, 36 méter magas talapzaton - jelentette be Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere azzal, hogy utasítást adott: december 5-re a szobornak állnia kell.
Papírruha bemutató jó csajokkal, rengeteg papírsárkány és a papír alapanyaga, a fa, amit a Balkan Fanatik zenekar ültetett el a Ráday utca kellős közepén. Meg persze a menetrendszerűen érkező dühös lakó, akit mindig zavar a hangerő. Ez a VI. Papírfesztivál hivatalos mérlege. Ültessenek fát!
Mostmár mindenki biztosra veszi: nem akart öngyilkos lenni David Carradine. A 72 éves színész, akire a Kill Billből is sokan emlékeznek, egy perverz játék közben fulladt meg.
A 2003-ban megjelent portál, a MySpace sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Míg korábban inkább a tinédzser, vagy a nem sokkal idősebb korosztály számára nyújtott önkifejezési lehetőséget saját honlapon és letölthető zenéken keresztül, addig napjainkra a negyvenesek is megtalálják itt olyan idősebb popzenészek honlapját, mint Neil Young, vagy a U2.
A Himnusz zeneszerzőjének 200. születésnapjára készül a szülőváros, Gyula.Perjési Klára polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: jövő év november 7-én ünnepeljük a Himnusz zeneszerzője születésének 200. évfordulóját.
A londoni Science Museumban az intézmény fennállásának 100. évfordulója alkalmából kiválasztották a kiállított tárgyak közül azt a tíz találmányt, melyeket a legfontosabbnak ítéltek az emberiség történelmében.