A három kismalac, az Alice Csodaországban és A székely menyecske meg az ördög című előadások is szerepelnek az idei eseményen, amely április 19. és 21. között zajlik a Budapest Bábszínházban.
A három kismalac, az Alice Csodaországban és A székely menyecske meg az ördög című előadások is szerepelnek az idei eseményen, amely április 19. és 21. között zajlik a Budapest Bábszínházban.
Joseph Haydnt születése 280. évfordulóján az Európai Borlovagrend posztumusz tagjává választják.
Az időszámításunk előtti ötödik században épült olümpiai Zeusz-templom timpanonjáról több mint egy évszázada vitatkoznak a szakértők.
Az első és a második világháború a képzőművészet tükrében címmel fél évszázad képzőművészeti, történelmi dokumentumaiból, relikviáiból rendez aukciót április 4-én a Pintér Galéria.
Idén először rendezik a fertődi Esterházy-kastélyban az ország első és legrangosabb régizenei fesztiválját, a Régi Zenei Napokat.
Hamisítványokból nyílik tárlat április 1-jén, a bolondok napján.
A magyar elvágyódó lélek, voltaképpen sehol sem jó neki ott, ahol épp van. Mondjuk itthon. A Nagy Nemzeti Kivándorlási Hagyomány ismét újkorát éli. Vagy sosem volt ez másképp.
A tavaly novemberi fergeteges, EUShorts-nyitó Air France DJ-szett és a februári, vintage videójátékokkal és filmvetítéssel egybekötött ITAL buli után a HOLALO szervezőbrigád idén tavasszal elkezdi a saját, önálló lábakon álló bulisorozatát, aminek első állomása a közös Teen Daze és Brothertiger koncert lesz április 25-én a Merlinben.
A hazai zeneiparnak és a zenerajongóknak készül a Dal + Szerző, a legújabb országos zenei magazin, amit az Artisjus Egyesület indított útjára. A nyomtatott magazin negyedévente jelenik meg, és nem csak zenészek és alkotók kapják, de a belföldi zeneipar fontos szereplőihez és zeneiskolákhoz is eljut majd. Emellett a zenerajongók az interneten is szabadon elérhetik. A szerkesztőség diákújságíró pályázatot is hirdetett.
Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a KözJóTett rendezvénysorozat április 14-26. között a Budapesti Corvinus Egyetemen a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) szervezésében.
Van Gogh által megörökített napraforgók génmutációját azonosították amerikai növénybiológusok, akik a Nature Genetics című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.
Idegőrlő papagájt loptak el Nagy-Britanniában: állandóan a Queen együttes Bohém rapszódiáját szajkózza.