Első hangzásra teljesen őrült dolognak tűnik, de biztosak lehetünk benne, hogy ezt is sokan fogják nézni.
Első hangzásra teljesen őrült dolognak tűnik, de biztosak lehetünk benne, hogy ezt is sokan fogják nézni.
Élve mentettek ki behavazott autójából Észak-Svédországban egy férfit, aki a rendőrség szerint hónapokat töltött a hó fogságába esett járművében egy erdő mélyén - írja hétvégi számában a The Telegraph című londoni lap.
Jelentős kora miatt lépéseket kell tenni megőrzése érdekében.
Ismét rajtol az ország egyik legkülönlegesebb bringás eseménye, a farsangi Vakond futam február 26-án Kőbányán. A bringások a föld alatt 30 méter mélyen húzódó bányarendszerben versenyezhetnek egymással.
Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, életének 69. évében szombaton elhunyt Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja - tudatta a Magyar Színházi Társaság vasárnap az MTI-vel.
Shakespeare Julius Ceasar című művén keresztül mutatja be az olasz börtönök és az ott raboskodó bűnözők tragikusnak mondott helyzetét a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medvével kitüntetett Cesare deve morire című film, a Taviani fivérek munkája.
A zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél című drámáját a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. A rendező szerint ez a film "kinyitott" benne egy kaput és tovább halad ezen az úton.
Bár már elmúlt az itthon egyébként sem annyira kedvelt Valentin-nap, erre a ruhára most is jó ránézni.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.