Osztrák kutatók felfedezése alapján egyetlen fehérjén múlik, hogy az emberi agy őssejtjei lényegesen több idegsejtet termelnek, mint az egér agyában lévők.
Osztrák kutatók felfedezése alapján egyetlen fehérjén múlik, hogy az emberi agy őssejtjei lényegesen több idegsejtet termelnek, mint az egér agyában lévők.
A hírhedt Heineken emberrablás elkövetője, a Holland bűnözés keresztapája le akarta tiltani az életéről szóló film megjelenését.
Mozgásban - ezzel a címmel nyílik Robert Capa, a világ leghíresebb haditudósító fotósának képeiből kiállítás a hónap végén Győrben.
Első alkalommal adták át a népművészetben és közművelődésben kiemelkedő teljesítményt elérő fiatal tehetségeknek a Junior Prima Díjakat pénteken Budapesten.
Szó se róla, az HBO mindent megtett, hogy jó hírét keltse első saját gyártású magyar filmsorozatának.
A Lucasfilm megerősítette a következő Star Wars témájú film gyártásáról szóló híreket.
Megalakult a Kommunizmuskutató Intézet - jelentette be Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója pénteken, a Terror Háza Múzeumban megrendezett konferencián.
A héten a Corvintetőn hirdették ki a nyertest, aki Magyarországot fogja képviselni a Music Television Music Awards (MTV EMA) díjátadó gálán.
A Hugo Boss és a Mclaren közös játékot szervezett, miszerint arra lehetett szavazni, hogy milyen ruhát hordjon Lewis Hamilton és Jenson Button a Brazil nagydíjon. A legtöbb szavazatot a magyar ruha kapta, de valamiért mégsem minket hoztak ki győztesnek – írja az index hírportál.
Nem hajlandó fellépni az Operaházban Christoph von Dohnányi.
Kiállítják Jack Kevorkian, a júniusban elhunyt patológus olajfestményeit