Csillagászati méretű a különbség
Állandó magyar műsor indul hétfőn a román közszolgálati televízióban. A Román Televíziótársaság kolozsvári területi stúdiójának nemzetiségi szerkesztősége Erdélyi Figyelő című műsora hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban jelentkezik.
A kolontári és a devecseri tragédia arra ihletett két zalai fiatalt, hogy Vörösiszap címmel közös dalt alkosson, amelyet a hét végén a keszthelyi Helikon Rádió sugárzott először.
Október 23 - Előadásokkal, fáklyás felvonulással, kopjafa-avatással emlékeztek Erdélyben
Október 23 - Előadásokkal, fáklyás felvonulással, kopjafa-avatással emlékeztek Erdélyben
A világ legnagyobb manga pop-operája készül meghódítani Európát
Krasznahorkai univerzum címmel a Kossuth-díjas író, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja német, lengyel és spanyol fordítójával a magyar irodalom nemzetközi ismertségéről beszélget október 27-én, szerdán a budapesti Goethe Intézetben.
Ismét megrendezik a Töklámpás Fesztivált október 31-én a budapesti Hősök terén, ahol látássérült diákok segítésére is gyűjtenek.
Egy rádzsasztáni luxusüdülőhelyen mondta ki az igent a hét végén Katy Perry amerikai énekesnő Russell Brand brit komikusnak.
Ma tartják az ENSZ napját, annak emlékére, hogy 1945. október 24-én lépett hatályba a világszervezet alapokmánya. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozását a II. világháború idején a fasizmus ellen küzdő nagyhatalmak határozták el a béke biztosításáért, alapokmányát 50 állam írta alá 1945. június 26-án.
Megszülettek Céline Dion ikrei: a világhírű kanadai énekesnő szombaton adott életet két kisfiúnak a floridai St. Mary kórházban.