Két évi házasság után kimondták csütörtökön Londonban Amy Winehouse brit énekesnő és férje, Blake Fielder-Civil válását.
Két évi házasság után kimondták csütörtökön Londonban Amy Winehouse brit énekesnő és férje, Blake Fielder-Civil válását.
Egy 15 éves londoni diák írása foglalkoztatja a média üzleti világának képviselőit, akik szerint a fiatalok médiaszokásait feltáró beszámoló volt az eddigi leghasznosabb, amelyet valaha olvastak. A tinédzser nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Twitter korántsem olyan trendi, mint azt a középkorú médiamogulok gondolják.
A nyár első felében nyolc százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a balatoni és a velencei-tavi üdülőkörzetben a tavalyi évhez képest - számolt be Dedics Zoltán, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság soros elnöke a szervezet szerdai ülésén Vonyarcvashegyen.
Harmadik hete vezeti a lemezeladásokat Michael Jackson: a halála óta eltelt időben már 2,3 millió albumát adták el, a legtöbben a Number Ones című válogatáslemezét keresik. Közben a US Weekly honlapján egy eddig sosem látott videó jelent meg a sztár 1984-es balesetéről.
Rekordnak számító 22,2 millió dolláros (4,3 milliárd forintos) bevétellel kezdődött meg a Harry Potter és a félvér herceg című film vetítése az észak-amerikai mozikban.
Utcára kerülhet a kárpátaljai Beregszász és vidéke egyetlen, a város és a régió történetét bemutató közgyűjteménye, a Beregvidéki Múzeum, mert az illetékes ukrán állami hivatal drasztikus mértékben megemelte helyiségeinek bérleti díját.
Mozartot is játszik Schiff András világhírű zongoraművész Mozart születésnapján, január 27-én a Győri Filharmonikus Zenekar bérleti sorozatában a győri Richter-teremben - közölte Berkes Kálmán művészeti vezető az együttes évadzáró társulati ülésén szerdán.
Renée Zellweger megint veheti elő a nagy bugyit, hisz - ahogy már írtuk – forgatni kezdik a Bridget Jones harmadik részét. A színésznő már kétszer bevállalta a hízást és az azt követő fogyózást, és most sem tért ki a feladat elől. Rajta kívül azonban bőven vannak még Hollywoodban, akik egy szerep kedvéért hízni vagy fogyni is hajlandók voltak. Nézzük, kik a bajnokok zabálásban és koplalásban:
A csoportos népdaléneklés rekordját döntötték meg a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán, az idén negyedszer megrendezett Margitai Sokadalom alkalmával.
Renée Zellweger már megint Bridget Jones lesz. Ez pedig azt jelenti a színésznő számára, hogy máris kezdhet zsíros kajákat falni. Hisz ki látott már sovány Bridget Jones-t?
Jótékonysági fellépés keretében mutatja be Esszencia című előadását az ExperiDance Tánctársulat július 27-én Csongrádon; az est bevételét a Csongrád Város Közétkeztetésének Fejlesztéséért Alapítvány javára ajánlják fel.
Mármint a csúnya, löttyedt felkarját. A szóban forgó díva pedig nem más, mint testedzés-mániás Madonna.