Scarlett Johansson és férje, Ryan Reynolds úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy gyereket, vagy lehet, hogy többet.
Scarlett Johansson és férje, Ryan Reynolds úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy gyereket, vagy lehet, hogy többet.
Minden művésznek megvan a maga titka. Steven Soderbergh-nek a lustaság: legalábbis, ő azt állítja. Annak kapcsán fejtette ki filmkészítői elveit, hogy egy újságíró megkérdezte tőle, miért Matt Damon-ra osztotta következő thrillere, Az informátor! (The Informant!, hazai bemutató: október) főszerepét.
A Kaláka együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön a 30. Kaláka Fesztivál, a miskolci Városháza díszudvarán; a rendezvény névadója és házigazdája előtt fellépett a Kisharang együttes és a Számadó zenekar.
Emma Watsont David Letterman azzal próbálta kínos helyzetbe hozni, hogy élő adásban felelevenítette, hogyan hozta magát kínos helyzetbe a fiatal színésznő. Emma kivágta magát.
Sokáig tanakodtak a Harry Potter készítői, ki jelenítse meg Voldemortot felnőtt korában, de azt egyből tudták ki játssza a gonosz varázslót, amikor az gyerekként jelenik meg a vásznon. Végül Ralph Fiennes és unokaöccse kapta a szerepet. Utóbbinak állítólag nem volt protekciója.
George Clooney szeptemberben visszatér az olaszországi L'Aquilába, hogy készülő filmje egyes részeit a földrengés sújtotta térségben vegye fel. A G8-csúcs helyszínére ellátogató színész így akarja fellendíteni a helyi gazdaságot.
Az angol Harper's Bazar augusztusi számának címlapjáról a hibátlan külsejű és ránctalan Rachel Weisz mosolyog le ránk. Bár nem az a típus, aki rászorulna a botoxra, nem is döntene soha emellett a szépészeti beavatkozás mellett.
Egy vígjáték forgatása sem feltétlenül telik csupa mosolygással Matthew McConaughey például úgy kezdte a munkát az Excsajok szelleme című romantikus vígjátékban, hogy halálra sértődött.
A Michael Jackson búcsúztatása körüli médiafelhajtás volt a legnagyobb, a sajtó többet foglalkozott vele, mint bármelyik más híresség temetésével az utóbbi évtizedekben. A popkirály halála a 21. századi internetezés korában a második legnagyobb sztori volt, csak egy eseményt övezett nagyobb médiaőrület: Barack Obama amerikai elnökké választását.
Halálosan megsebesített egy férfit egy bika pénteken a pamplonai bikafuttatáson - jelentették be a fesztivál szervezői honlapjukon. 1995 óta ez első haláleset a minden évben nagy tömegeket vonzó eseményen.
Megvan az első budapesti Fröccsünnep "hivatalos végeredménye"; a fesztiválon 15 ezer kisfröccs fogyott el, és az ötszáz literes kisfröccs révén még egy világrekord is született.
Irakból ellopott műkincseket adott vissza csütörtökön a holland kormány az arab ország hollandiai nagykövetének; a 69 tárgy között több ezer éves kőpecsétek is vannak.